A Magyar Építész Kamara és a Magyar Mérnöki Kamara megalkotta a legfeljebb 300 m2 összes hasznos alapterületű új lakóépületek egyszerű bejelentéséhez és építési tevékenységéhez szükséges kivitelezési tervdokumentáció tartalmi követelményeit tartalmazó szabályzatát. (Ezt a MMK Küldöttgyűlése a 18/2016. (VII. 5.) számú határozatával már módosította is.) Ezek szerint (4.8) tartószerkezeti kiviteli terv készül az épület összetettségéhez és jellegéhez illeszkedő darabszámban, a tervező által szükségesnek ítélt léptékben és a 191/2009. (IX.15.) Korm. rendelet 1. melléklet II.2. pont szerinti részletezettséggel, amennyiben (...) az építési terület nem az 1-3 földrengési zónába esik.

Miért van szükség az építési engedélyre, kik csinálják, miért és hogyan? Korábbi provokatív kérdésfeltevésem után alább egy realista (vagy annak szánt) tájékoztatót adok közre az építési engedélyezés jelenlegi rejtelmeiről.

Tervezők, építtetők sok történetet mesélnek arról, hogy milyen horror eseteik voltak a hatóságokkal. Az ő hangjuk aztán időnként megalapoz egy-egy újabb reformrohamot, mely általában tovább ront az ügyintézés minőségén. De mi lehet az igazság? Mi történik valójában a hatóságoknál? Ezt szeretnénk kideríteni összevethető adatokkal. A hatósági kollégák már válaszoltak, most az ügyfeleket kérdezzük.

Ízlelgessük ezt a szót! Milyen szépen szól! Ritmusa, dallama van! Míly kedves füleinknek az íly jelszó: bürokráciacsökkentés! Aztán mikor találkozunk vele, elönti agyunkat a vér. Kiderül, hogy az egyszerű bejelentés bonyolultabb lett az alapeljárásnál, a hatóság továbbra sem látja el a közfeladatot, a tervezőt többletmunkára ösztökélik, az építtetőt pedig halálra szívatják. Látszik, hogy kevesen ismerik az állami feladatellátás megszervezésének mikéntjét. Pótcselekvésként az állam lassan havi rendszerességgel új szabályokat hirdet, s az egész szakma azok értelmezésével van elfoglalva. De változik valami? Ezt szemléltetném. Példával.

Kevés tervezőben és még kevesebb hatóságban látom tudatosodni, hogy létezik az „elhagyható munkarészek” intézménye. Tudom és átérzem a hatóság felelősségi terhét, s hogy miért kér be állandóan mindenféle felesleges(nek látszó) dokumentumot. De ez alól maga a jogalkotó menti fel (lásd még „hülye jogszabályok” by Lázár János ) azzal, hogy van lehetőség eltérni a szokott mókuskerékből.

Fennmaradási engedélyre van szüksége, mert eltért az engedélytől? Netán engedély nélkül épített? Volt engedélye, de nem kérték meg a használatbavételi engedélyt? Szerintem tudok segíteni.

Kötelezték valamire? A szomszéd valamit tervez, de nem tudja, hogy mihez van joga? Elakadt az engedélyeztetése? Legalizálná a korábban végzett építési tevékenységét? Szeretné tudni, hogy mit tehet és mit nem? Jó lenne, ha valaki a hatóság előtt képviselné?

Mi a jogszabály feladata? Normákat állítani a társadalmi és gazdasági folyamatokhoz a közjó érdekében. Milyen folyamatokat érdemes e normarendszerrel szabályozni? Melyeket a társadalmi és piaci szereplők maguktól képtelenek lennének megalkotni, vagy a közjó szempontjából helytelen módon alkotnának meg. De nagyon nem érdemes olyan területre merészkednie a jogalkotónak, melyek az iparági logika szerint erős beidegződésűek, alapvetően jól működő folyamatok, pláne nemzetközi szinten is sztenderdnek tekinthetőek. Pedig itt most valami egészen más történt az építésügyben.

Vitaindítónak szánt gondolatok következnek. Gyakorló tervezőként, az építésügyi közigazgatásban majd' egy évtizedet szolgálatot teljesítő mérnökként, az elektronikus építésügy bevezetésének kísérletében aktív szerepet vállalóként, nemzetéért felelősséget érző műszaki írástudóként tapasztalataimat, gondolataimat osztanám meg azokkal, akik foglalkoznak e területtel. Provokáció? Igen, ha a közgondolkodás annak minősül. Szubjektív és egyéni sérelmek taglalása? Nem, mert át is léphetnék a problémákon (hiszen tudom, hogy a borítékok világában sokkal egyszerűbb és gazdaságosabb elintézni valamit, mégsem azt választom). Pár eset és gondolat után felteszem a kérdést.