A városnak és a gyerekeknek több kisebb intézményre lenne szüksége. Általános várospedagógiai elvárás, hogy a kisgyerekek abban a korban, amikor szocializálódnak és elkezdenek kötődni az őket körülvevő tágabb környezethez, akkor a lehető legtöbbet lehessen emberi léptékben, azaz sétálva közlekedni. Ez tipikusan az óvodába, játszótérre, boltba járást jelenti. Berögzülnek útvonalak, elindul a kötődés, az "én környékem" tudat, illetve megfigyeli a természet és az épített környezet változásait... S ehhez az kell, hogy 5-10-15 perc gyalogútra legyen mindenkitől egy-egy óvoda. Egy kertvárosban (azaz ritka népsűrűség mellett) ez azt jelenti, hogy viszonylag sűrűn és kis létszámú intézményekkel potyogtatják tele a várost.

De tegyük fel, hogy nem a mi házunk ég, s nem az a lényeg, hogy sikerül-e megmenteni a házat. Végig is nézhetjük az egészet.

Ha fenntarthatóságról beszélünk, akkor sokan egy zöldövezeti kertes házat vizionálnak, ahol megoldott a komposztálás és a madárbarát kert, telepíthető hőszivattyú és hasznosítható a csapadékvíz. Valóban lehet a fővárost körülölelő településszövetben úgy élni, hogy ne fogyasszunk többet annál, mint ami az erőforrásokból ránk jut? Miként gondolkodjunk a mintegy 100 településen élő milliós lakosságról, ha a jövő útját keressük?

Az agglomeráció problémái, küzdelmei alapvetően nem helyi szinten dőlnek el. A főváros és kerületeinek politikai erőtér dominálta viszonyában a környező települések kérdései elvesznek. Pedig nem csupán az érintett lakosság ingázik, de a szolgáltatások és a feladatellátások is kétlakiak. Az állami és az önkormányzati feladatok, illetve bevételek nem teremtenek egy egységes szemléletű forráselosztást. Az agglomerációs politika eme régi adósságát fel kell számolni.

Bibó - valamikor 1938-40 között - nagyon jól megfogalmazta azt, amit én politikai tízparancsolatként fogadok el. A politikai cselekvés elveit, indítékait, motívumait összefoglaló írás szerintem annyira kerek egész, hogy ma sem érzem szükségét újat fogalmazni. Elég idéznem. Hát íme.

A politika a közösség (város, azaz polisz) ügyeivel való foglalkozás. A közösség javakat vesz el tagjaitól, s odaadja azt valakiknek. Jó esetben ez a közösség érdekében történik meg, de hogy pontosan kitől és mit vesznek el, s kinek az érdekét szolgálja, azt a választott, főállású politikus mondja (határozza) meg. De mi a közösség érdeke? Ezt veled, vagy nélküled fogalmazzák-e meg? Ez rajtad is múlik, jórészt Te tehetsz ezért!

Hat óra előtt pár perccel még úgy tűnt, ez a fogadóóra sem lesz más, mint a többi. Jánosi György országgyűlési képviselő pontosan érkezett, felment az emeleti irodába, és behívta első vendégét. Eközben azonban a Polgárok Háza folyosója – mintegy „varázsütésre” – hirtelen megtelt azokkal az emberekkel, akik a Parlament elé kerülő egészségügyi törvénytervezettel kapcsolatos kérdéseikre szerettek volna választ kapni János Györgytől. Varga Illés Levente, az Élőlánc az Érdi Kistérségért szervezet vezetője a sajtónak eljuttatott meghívójában kifejtette, azért szánták magukat erre a szokatlan lépésre, mert térségünk országgyűlési képviselője – szervezési hibákra hivatkozva – nem jelent meg a TB Mentők február 2-án megtartott lakossági fórumán.