Ha fenntarthatóságról beszélünk, akkor sokan egy zöldövezeti kertes házat vizionálnak, ahol megoldott a komposztálás és a madárbarát kert, telepíthető hőszivattyú és hasznosítható a csapadékvíz. Valóban lehet a fővárost körülölelő településszövetben úgy élni, hogy ne fogyasszunk többet annál, mint ami az erőforrásokból ránk jut? Miként gondolkodjunk a mintegy 100 településen élő milliós lakosságról, ha a jövő útját keressük?

A Szövetség az Élő Tiszáért mozgalomhoz csatlakozó helyi meggymentés önálló lábakra áll. Az érdi civilek által szervezett közvetlen kereskedelmi akciósorozat megvalósítja a "Vásárolj helyi árut" lokálpatrióta és ökológiai alapelvet.

különös tekintettel az energia- és környezettudatos építésre

Petka Szilvia és Varga Illés Levente azonos címet viselő tanulmányának rövidített, lényegi javaslatokat tartalmazó összefoglalója.

Hazánknak mihamarabb el kell köteleznie magát a fenntartható (illetve klímabarát) építés kötelező szabályozási elemeinek bevezetése mellett. Ezek legfontosabb műszaki-jogi elemeit az alábbiakban foglaljuk össze (»a tanulmány azon fejezetére való hivatkozással, ahol a témakör részletesebb kifejtése megtalálható). A tanulmány a cikk végén található hivatkozással érhető el.

Városunkban is visszatérő probléma az, ami több európai település lakóit is nehéz helyzet elé állítja az utóbbi években: az égi áldásként érkező csapadék utakat, kerteket, lakásokat öntenek el. Mi lehet a jelenség és az ismételten jelentkező káresemények mögött? Talán a szélsőséges időjárás, esetleg a megváltozott életvitelünk? Településeink épültek át, netán a környezet alakult át?

Pár hónapja kérdezett engem egy telefoninterjúban a riporternő. Akkor sajnos lemaradtam a műsorról, ma viszont egy kedves rokon hívott, hogy hallott a Klub Rádióban. Kizárt, mondtam, tudnék róla, ha nyilatkoztam volna. De, de, komolyan, ez tuti én vagyok. Rákerestem a neten, s valóban... én úgy tudtam, hogy a Gazdasági Rádió riporterének nyilatkozom, de lehet, hogy én értettem félre valamit. Hát ím, a riport ökoházam építéséről, a hatósági értetlenkedésekről és a patópáli ráérünkről, Medgyasszay Péter megállapításaival a passzívházak bevezetéséről és a zebegényi remete kalandjairól.

Az immár hagyományos Civil Esték októberi beszélgetésén arra kerestük a választ, hogy miért lakhatatlanok városaink, miért nem épülnek fenntartható városok? A kérdésre adandó feltevések között öt fő választ adtunk, majd ezekre kerestünk igazolást, illetőleg megoldási javaslatot.

Jelen jegyzet a Szegedi Bioépítészeti napokon 2007-ben is elhangzott előadás aktualizált és lejegyzett lenyomata. A téma – ti. a fenntartható épített környezet megvalósítása a hatósági munka ismeretében – tárgyalásához elengedhetetlen az aktuális építésjogi háttér ismerete, ez pedig az utóbbi két évben gyakorlatilag havonta változik. Vizsgálati szempontrendszerünk szerinti változásokról ugyanakkor nem beszélhetünk, s az időközben a Parlament által elfogadott Nemzeti Éghajlatváltozási Stratégia (NÉS) követelményei sem jelentek még meg a joganyagokban. De kezdjük az elején.

Megint esik. És megint oly váratlanul ért egyeseket. Gondoltam, számolok egy gyorsat, miért van ez így.

A Civil Esték februári eseménye ezúttal egy igen érdekes kezdeményezésnek ad otthont. Hogyan lehet pénz nélkül termékekhez, szolgáltatásokhoz hozzájutni úgy, hogy közben az eladó és a vevő kölcsönösen segít is egymásnak? A világ számos pontján keresik e kérdésre a választ, s sokan állítják: megtalálták. Csere-bere börzék, kaláka körök és szívességbankok ezrei hirdetik a lokális társadalom válaszát a globális kihívásokra.

Amikor az építész épít hajlékot magának. Avagy fészekrakás ökologikusan. Hogy miért éppen kompromisszum? Mert ezzel a házzal családom kompromisszumot köt a környezettel és az ökológiai folyamatokkal. Kompromisszum köttetik fogyasztásunk/igényeink és környezeti lehetőségeink között. A természet megadja nekünk azt, amit fenntarthatóan adni képes, mi pedig azzal jól gazdálkodva fordítjuk azt magunk boldogulására. Kompromisszumot két dologban nem kötünk: a maximális minőségre és a minimális környezeti terhelésre törekszünk.

A BLOG MÉG NEM KÖLTÖZÖTT ÁT RÉGI HONLAPOMRÓL.

Azt itt olvashatod: http://vargailles.archi.hu/index.php/kompromisszum

Ha holnap egy jótündér azzal keresné fel Önt, hogy kívánjon hármat, akkor az egyik legyen az, hogy lakóépületeinket a ma elérhető technológiával passzív vagy aktív házakká varázsolja. Másnap leállíthatnánk Magyarország összes nagyerőművét.

Gyakran mondják, hogy igen-igen, jó a kerékpár, de "nekem nem alternatíva", mert "nem kohómunkás vagyok, az én munkahelyemre izzadtan és mocskosan nem lehet megérkezni". Engedjenek meg ehhez egy indulatmentes és személyes tapasztalatot. Hátha valakiben gyökeret ereszt.

A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. E közismert mondással indítanám útjára új lapunkat, s közben bizakodom. Bizakodom, hogy munkánkkal mi is segítünk megállítani e kölcsön felelőtlen felélését. Gyerekkorom játszóhelyei, a házak között megbúvó rétek, a mezők illata, a városi terek, a parkok jutnak eszembe, mikor épített környezeti örökségre gondolok. S fiamra nézek: mit kap ő ebből?

Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér! Erre tanít minket a népi bölcsesség. No de meddig ér az a takaró? Egy ideig fogyaszthatunk hitelre, kérhetünk halasztott törlesztést. De egyszer valaki benyújtja a számlát. Ha valamikor, akkor most, az általános (gazdasági, társadalmi és környezeti) válság közepén érteni kell ezt.

Mindig jól jön egy kis szívesség, persze adott esetben illik is viszonozni, mert ki tudja mit hoz a jövő. Azt mondják, ha az ember szívességet kér vagy fogad el, annak biztos meg is lesz az ára és most nem Pelikán József és Bástya elvtársék sajátos kapcsolatára gondolok. A szívesség azokban az időkben is sokat ér, amikor látszólag bőség van mindenből. A bőség azonban pénzbe kerül, sok pénzbe. Most azonban válság van, nincs pénz. Kivételesen nem a problémát, hanem az egyik lehetséges megoldást mutatjuk meg önöknek. Márciusban készült riportot fognak látni, de valójában mindegy az időpont. A Szívesség Banknak nincs nyitvatartási ideje.