Még ha lehet is a vonaton kerékpárt szállítani, s még ha kedvezményeket is kapunk nyári kalandozásainkhoz (családunk számára most éppen a 400 Ft-os, Balatonra szóló jegy nagy segítség), a szerelvényt valahogyan meg kell közelítenünk a drótszamárral. Ez rendszerint lépcsőzést jelent.

E poszt születésének több célja is van. Elsődlegesen nem az élménybeszámoló, nem a szelfizés indít az írásra. Inkább azt szeretném bemutatni, hogy a kerékpáros turizmus mennyire elérhető még egy magunkfajta (nagycsaládos, magyar bérszínvonalú, de kulturált kikapcsolódásra fogékony, természetbarát) család részére is. Nem pénz, inkább csak információ kérdése a túra, s ezzel szeretném bátorítani honfitársaimat: keljenek útra! A másik célom a hazai kerékpáros fejlesztések mellé jegyzetet, példát tenni. Nálunk, Érden, éppen most készülnek megépíteni az évtizedek óta ígérgetett szakaszt. Jó tudni, polgártársak, hogy mi fán terem az Eurovelo 6. Nem hiszem, hogy a nagy túrázóknak újat tudnék írni, nekik ez a cikk talán nevetségesnek is hathat.

A MÁV-nak sokéves harcok és kilincselések után néhány éve létezik egy normális szolgáltatása. A kerékpárt nem feladott csomagként kezeli, hanem lehetővé teszi, hogy a kerékpáros együtt utazzon a kerékpárjával. A MÁV és alkalmazottai az én tapasztalatom szerint igen normálisak, megértőek és tájékozottak a téren. Ellenben az utasokkal rengeteg konfliktust szül, ha a szabályokat be akarjuk tartani.

Idén is kerékpárral nyaraltunk a Balatonon. Vasúttal mentünk le. Egy hét Révfülöp, majd egy hét Szárszó. A MÁV által okozott kényelmetlenségeket leszámítva (melyek minden negatív felhang ellenére egy jó kalandnak betudható, így bátran ajánlható másnak is a "vasúti kerékpározás") ideálisan remek a magunk fajta nagycsaládosoknak. Is.