Nyomtatás 
építésügy   fenntartható   ökoépítés   energiahatékonyság   épületenergetika  

 

Ha holnap egy jótündér azzal keresné fel Önt, hogy kívánjon hármat, akkor az egyik legyen az, hogy lakóépületeinket a ma elérhető technológiával passzív vagy aktív házakká varázsolja. Másnap leállíthatnánk Magyarország összes nagyerőművét.

 

 

 

 

Hajlamosak vagyunk környezetünkre úgy gondolni, hogy az a zöld erdő és mező a város határain túl. De a városlakó emberek számára a környezetet az a település adja, melyben él, melyben mindennapjai jelentős részét tölti. Figyelembe véve azt a tényt, hogy épített környezetünket alapvetően lassan változó elemek alkotják (hiszen épületeinket jellemzően legalább 100 évre tervezzük), könnyen beláthatjuk, hogy a fenntartással kapcsolatos követelmények hangsúlyosan jelennek meg. Olyan ingatlanokat kell tudnunk fenntartható módon üzemeltetni, melyek építésekor ezek az elvek meg sem fogalmazódtak. S éppen az alapelvek érvényesülése miatt nem mondhatjuk azt, hogy cseréljük le környezetünket egy gazdaságosabbra, okosabbra, mert hiszen az építés maga is hatalmas környezeti terhet jelent. Gondoljunk csak a sitthalmokra, az épületekbe beépített energia mennyiségére, az építési tevékenység okozta por- és zajártalomra! Arról nem is beszélve, hogy az esetek döntő többségében egy felújítás, egy átépítés még mindig kisebb költséggel jár, mint a meglévő elbontása és új épület építése. Tehát könnyen fogalmazódhat meg minden ingatlantulajdonosban a meglévő épület korszerűsítésének igénye.

Ha fenntartható épített környezetről beszélünk, akkor a környezeti minőségen túl még két igen fontos dologról nem szabad megfeledkeznünk. A fenntarthatóság ugyanis nem egyszerűen környezetvédelmet jelent (mely a fogalomból eredően alapvető igényként fogalmazódik meg), a fenntartható épített környezet társadalmi és gazdasági feltételei ugyanolyan fontosak. Csupán környezetvédelmi szempontok alapján nagyon kevesen kezdenek épületkorszerűsítésbe. A beruházásnak meg kell térülnie, a közreműködő gazdasági szereplők hosszútávú működési érdekeltségét biztosítani kell, s összességében a társadalomra gyakorolt hatását is pozitívan kell érintenie. Éppen ezért a következőkben nem egyszerűen a biootthonok megteremtéséről lesz szó, nem háztartási praktikákról beszélünk, hanem egy nemzetgazdasági jelentőségű iparág útkereséséről.

Itt élünk

Nagyságrendileg 4,2 millió lakás van ma Magyarországon, melyből 0,8 millió panel, 0,9 millió hagyományos építésű társasházban található, s 2,5 millió családi ház alkotja a lakásállomány meghatározó részét. Ez a nemzetgazdaság egyik igen nagy tehertétele. Ugyanis a lakások közmű- és egyéb infrastrukturális ellátását sok apró végponton biztosítani sokkal költségesebb és nagyságrendileg rosszabb hatásfokú, mintha ezek a lakások társasházakban lennének. (A folyamatokat tekintve ráadásul ez az utóbbi két évtizedben romló tendenciát mutat.) Az eleve nagyobb földfelületigény nagyobb ökológiai lábnyomigényt támaszt többek között a hulladékszállítás biztosításában, nagyobb közlekedési igénnyel jár (az igazán fenntartható települések vegyes funkciókat tartalmaznak és nem hatalmas kertvárosokat, hogy aztán autóval kelljen még a gyereket is az iskolába vinni), s még sok érvet fel lehet sorolni a családi házak ellen.

A helyzetet legszemléletesebben mégis a slágertéma, az épületenergetikai helyzet írja le. Slágertéma, hiszen egyértelmű, hogy az egyik legnagyobb környezeti (és rezsi-) tehertételt az energiafelhasználás jelenti, mely csökkentésének első lépése az energiahatékonyság lenne (a legolcsóbb és legzöldebb energia az el nem használt energia). Ezután érdemes azzal foglalkozni, hogy a fennmaradó, nagyságrenddel kevesebb energiát milyen energiahordozóból állítjuk elő (ha fenntarthatóságról beszélünk, akkor melyik megújuló energiaforrást részesítjük előnyben).

Hazánk teljes primerenergia-felhasználásának 34%-át a lakóépületek üzemeltetése (elsősorban a fűtés és melegvíz-ellátás) jelenti. Ez nagyságrendileg az ország összes nagyerőművében felhasznált energiahordozók mennyisége, s ugyanakkor ennek 40%-a energetikahatékonysági beruházásokkal megtakarítható lenne. Az Energiaklub 2013-ban végzett kutatása1 minden eddiginél pontosabb képet rajzolt lakóépületeink energetikai helyzetéről. Ez alapján állítható, hogy a lakóépületek mintegy 360 PJ éves primer energiafogyasztása 152 PJ-lal lenne csökkenthető, s ebből 128 PJ a családi házaknál. Ez az arány azért lehetséges, mert a családi házak lakásainak alapterületei átlagosan nagyobbak, mint a társasházakéi, továbbá fajlagosan hűlőfelületeik (azaz az alapterülethez viszonyított homlokzati felületek aránya) is jóval nagyobbak.

Lehetőségeink

Ha tehát valahol könnyen megtakarítható költséget és széndioxid-kibocsátást keresünk, akkor a családi házak tájékán jó helyen járunk. Energiahatékonysági beruházás a külső hőszigetelés, a nyílászáró-csere és az épületgépészeti rendszerek korszerűsítése. Elsődleges cél a helyiségfűtés, illetve a használati melegvíz-előállítás során felhasznált energia minél nagyobb hányadának megtakarítása.

Az Energiaklub kutatása szerint az elméleti-műszaki potenciál 77%-a, 117 PJ gazdaságosan kiaknázható lenne, azaz a megtakarított energia költsége meghaladná a beruházások összes költségét.

A kutatás szerint a teljes műszaki-elméleti potenciál kiaknázása mai árakon számítva közel 7.400 milliárd forint értékű beruházással járna, s ha ez egy 2020-ig tartó nemzetgazdasági projektként meghirdetésre kerülne, akkor ez évente kb. 330 ezer háztartás valamilyen épületkorszerűsítését eredményezné. De ha csak a gazdaságos potenciállal számolunk, akkor a kb. 2.400 milliárd forintnyi összberuházás évente 160 ezer háztartásban jelentene elsődlegesen hőszigetelést és nyílászáró-cserét.

Tilt, tűr, támogat

Ha az állam egy kívánatosnak tartott 30%-os támogatási intenzitás mellett részt venne a finanszírozásában, akkor ez évente kb. 220 milliárd, illetve a gazdaságos potenciállal számolva 85 milliárd forintba kerülne az adófizetőknek. És miért lenne szükség az állami támogatásra?

A korszerűsítésekhez természetesen a háztartások beruházási hajlandóságára is szükség van. A háztartásokat ma – érthető módon – elsősorban a kérdéskör gazdasági pillére érdekli: azaz megtérül-e a beruházás, s ha igen, akkor mikor, illetve a kezdeti beruházáshoz van-e elegendő tőkéje, s ha nincs, akkor honnan teremtheti elő, megéri-e hitelhez, támogatáshoz folyamodnia. Márpedig – ahogyan az Energiaklub is rámutat – a családi házak nagy része számára a hőszigetelés és nyílászáró-csere együttes elvégzése jövedelmezőbb befektetés lenne, mint a hosszú távú banki lekötés. Igen ám, de a háztartások többsége nem képes finanszírozni az ezzel járó beruházásokat. Hiába mutatható ki számításokkal a megtérülés. Csökkenő hatósági rezsiköltségek mellett pedig romlik a megtérülés is. Azaz akik pár éve már elhatározták a korszerűsítést, s ennek érdekében megtakarításaikat erre a célra címkézték, most elállnak beruházási szándékuk mellől, hiszen a tervezett beruházás megtérülése bizonytalanná vált. Hiába tehát a gyenge energetikai tulajdonságokkal bíró lakóépület-állomány, állami beavatkozás (a korszerűsítési munkák ösztönzése) nélkül jelentős változás az energia-pazarlás megszüntetése terén nem várható.

Az állam támogató szerepének bővülésére van tér a pénzügyi támogatáson túl is. Bár az építésügyi jogszabályok ma már megengedik, hogy az utólagos hőszigetelések a közterületbe, valamint az elő- és oldalkertbe lógjanak, de még mindig számos olyan szituáció van, melyben az építési engedélyeztetés bürokratikus akadálya meghiúsító tényező (noha maga a hőszigetelés nem feltétlenül engedély-köteles). Egy tetőtér hőszigetelése építménymagasság-növekedéssel, a homlokzati hőszigetelés az előtetők, előlépcsők átépítésével járhat, mely befolyásolja a telekingatlan beépítésének paramétereit, s szabálytalan beépítést eredményezne. Számos esetben már fennálló szabálytalanságokra derülhet fény (pl. a papíralapú földhivatali térképek digitalizációjakor becsúszó hibák következtében az épület elhelyezéséről, a telekhatár helyzetéről), melynek közigazgatási rendezésére mérnököt kell igénybe venni, illetéket kell fizetni, s ezek összességében százezrekkel növelik a beruházás költségét. Az ilyen beruházások támogatásaként felmentést is adhatna az állam, hogy a beruházások megtérülését ne a hatósági bürokrácia veszélyeztesse.

A támogatások hiánya mellett már gyakran az is segítség lenne, ha nem tiltaná jogszabály a tervezett beruházást. Ismertek olyan helyi építési szabályok, melyek a közműpótló-berendezések telepítésének, épületgépészeti elemek homlokzati elhelyezésének tiltásával, energiahatékonyság szempontjából előnytelen telepítés vagy tetőidom előírásával gyakorlatilag ellehetetlenítik a házi szennyvíztisztítást, a homlokzati napelemek elhelyezését, a passzív napenergia-hasznosítást, vagy akár lehetetlenné teszik a megújuló energiát termelő berendezések megtérülést eredményező hatásfokkal történő elhelyezését. És nem csak műemléki környezetben.

Magára hagyva

Egy átlagosnak mondható családi ház (illessük e kifejezéssel most a földszint + tetőtér-beépítéses, nagyjából 100 m2-es egylakásos lakóépületet, mely legalább 20 éve épült) energetikai korszerűsítésénél ma reális célkitűzés lehet a C vagy B minősítésnek megfelelő szint elérése. Ez a ma újonnan épített épületekkel szemben támasztott energetikai követelményeknek megfelelő eredményt jelent. Nagyságrendileg 20 cm homlokzati, valamint tetőtéri hőszigetelést, fokozott hőszigetelésű nyílászárókat és gondos, részletekbe menő tervezést, szakértő művezetést jelent. És itt majdnem mindegy, hogy a meglévő épület milyen állapotban van. Valamikor ugyan nagy különbségnek számított a tömör tégla és a vázkerámia elemekből épített falazat hőszigetelőképessége, de ma, a rendelkezésünkre álló technológiával megtakarítható hőmennyiség tükrében nem igazán jelentős. Sőt! Ha korábban már pár centi hőszigetelést tettek a falakra (egy évtizede még divat volt a 2-4 cm hőszigetelés, ami ma már jelentéktelennek tekinthető), akkor az a további hőszigetelés szempontjából nehezítő körülményként értékelhető.

Az anyagválasztáson és a beépítési módokon nagyon sok múlik. Egy vályogházra tett polisztirolhőszigetelés az addig száraz házat is képes penésztanyává változtatni, a nem megfelelően beépített nyílászáró csatlakozásánál pedig a beruházás megtérülési ideje duplázódhat meg.

Mindezek alapján feltétlenül javasolható, hogy ne egyszerűen egy kőműves brigádot fogadjanak fel a feladat megoldására, hanem egy energetikai tervezésben jártas építészt, aki felméri a meglévő épület állapotát, az épületszerkezeti részleteket is megtervezi, a teljes épületet energetikai szempontból modellezi, költségvetést készít és alternatívákat javasol. Ezek alapján számolható megtérülés, s ezek alapján hozható felelős pénzügyi és műszaki döntés, illetve az így készülő tervek alapján lehet korrekt és egyértelmű megbízást adni a kivitelezőnek. S mivel az ördög ekkor is a részletekben rejlik, bizony a tervező közreműködésére a kivitelezéskor is jó igényt tartani.

Számos épület végigmodellezése utáni tapasztalat azt mutatja, hogy a fentieknek megfelelő felújítás különböző variációihoz 14-21 éves megtérülés tartozik. Aki akár csak hallomásból ismeri az építőipart, az tudhatja, hogy a fekete- és a szürkegazdaság jellemzi a munkákat. Azaz jelentős mértékben csökkenthetőek a költségek, ha az anyag és a munkás is számla nélkül érkezik.

A számításoknál érdemes figyelembe venni az energiahordozók árának jövőbeni alakulását is. Ha csak az MNB inflációs prognózisát vesszük figyelembe, akkor is könnyen azt kaphatjuk, hogy a következő 3 évtizedben 10-20 millió forintot elkölthetünk lakásunk fűtésére. (Azaz egy rosszabb adottságú épület árát is kifizetjük rezsire ezen időszak alatt!) Ennek a költségnek a harmadát spórolhatjuk meg egy jól megtervezett felújítással. S ki ne akarna 3-7 millió forintot ezen időszak alatt megtakarítani? De kinek van hozzá ugyanennyi megtakarítása most? És ki akarná befizetni ezután az áfát és a járulékokat? Látható, érezhető, hogy állami szerepvállalás mellett megvalósuláshoz lehet segíteni a vágyakat, s a támogatás iparágat fehérítő hozományaként közvetlen adóbevétel-többletet is el lehetne könyvelni.

A számokból következtetni lehet arra is, hogy hol végeznek energetikai felújításokat hazánkban: ahol megtakarítással, vagy váratlan bevétellel (pl. örökség) rendelkeznek. Ez inkább szociológiai és demográfiai térképeken lenne ábrázolható.

Zöldkártya

Nem éppen a fenntarthatóság irányába tett lépés lett hazánkban az épületek energetikai auditálása. Az új épület építésekor, illetve az ingatlan adás-vételekor kötelezően készítendő zöldkártyát ugyan szakképzett auditor állítja ki, de jogszabály olyan alacsonyan határozta meg ennek díját, hogy a mérnökóradíjtól nagyságrendekkel marad el a honorárium. Az auditori bevételből nem gazdálkodható ki sem egy korszerű szoftverkörnyezet, sem a gondos felmérés és a jogszabály megkövetelte javaslattétel kidolgozása. A helyzetet jól jellemzi, hogy a legkorszerűbbnek tekinthető épületfizikai modellező szoftver hazai forgalmazását a nyár elején beszüntette a fejlesztő. A rezsicsökkentéssel ugyanis végképp elszállt annak az esélye, hogy a Lajtán túli építészektől elkért ár akár tizedét is ki tudná fizetni egy hazai építész a szoftverért. A hazai mérnök nem csak a legális szoftvert nem engedheti meg magának, de a tisztességes munkavégzést sem: egy meglévő épület esetében a többnapos munkaszükségletet kénytelen leredukálni a rezsicsekkek adataiból történő számításra (amiben a ténylegesen elfogyasztott hasábfa ugye nincsen benne), azaz az épület műszaki adottságaival a leendő vevő továbbra sem kerül tisztába. Hiába a hazai e-közigazgatás vívmányaként létrejövő nyilvántartás, a kötelező adminisztratív terhen túl társadalmi haszna nem nagyon van.

Az út

Aki belevág a hőszigetelésbe és nyílászárócserébe, az feltétlenül számoljon az előkészítés több hetes, az esetlegesen szükségessé váló hatósági eljárások 1-2 hónapos időszükségletével, s egy pár hetes építési kellemetlenséggel. Az átalakuló építőipar érdekes, válságot cáfoló jelensége, hogy a megfelelő mester kiválasztása is hetekbe tellik.
Ezután szükség lesz az épületgépészet felülvizsgálatára is, hiszen a radikálisan csökkenő energiaszükségletet kisebb, jobb hatásfokú berendezésekkel érdemes biztosítani. Itt már szóba jöhetnek a megújuló energiaforrások is, hiszen ezt a hőmennyiséget már gazdaságosan elő lehet állítani saját tetőnkön is.

A meglévő lakóépület-állomány fenntartható üzemeltetéséhez mindezeken túl érdemes megteremteni a komposztálás, a lakossági hulladék házon belüli szelektív gyűjtésének, az esővíz, illetve a szürkeszennyvíz hasznosításának lehetőségét, s ne feledkezzünk el a kellemesebb mikroklímát eredményező kerti növényzet kialakításáról és közlekedési szokásaink klímabarát felülvizsgálatáról sem (pl. kerékpártároló kialakításával).

 

Kapcsolódó: