Ízlelgessük ezt a szót! Milyen szépen szól! Ritmusa, dallama van! Míly kedves füleinknek az íly jelszó: bürokráciacsökkentés! Aztán mikor találkozunk vele, elönti agyunkat a vér. Kiderül, hogy az egyszerű bejelentés bonyolultabb lett az alapeljárásnál, a hatóság továbbra sem látja el a közfeladatot, a tervezőt többletmunkára ösztökélik, az építtetőt pedig halálra szívatják. Látszik, hogy kevesen ismerik az állami feladatellátás megszervezésének mikéntjét. Pótcselekvésként az állam lassan havi rendszerességgel új szabályokat hirdet, s az egész szakma azok értelmezésével van elfoglalva. De változik valami? Ezt szemléltetném. Példákkal.

 
Hasznos magyarázat található a képhez,
ha a nemzetközi gyakorlatot keressük a cutting red tape témában

Előre bocsátom, nem az építészet magasztos küldetéséről és nem az építészek megfellebbezhetetlen felsőbbrendűségéről lesz szó. És nem a "hülyejogszabályok"-ról (by Lázár János). Kizárólag a közfeladat ellátásáról (melyről korábban itt már írtam), e feladatellátás megszervezéséről értekezünk. A konkrét példákért nem is megyünk messzire a jogalkotótól, s nem is veszünk bonyolult ügyeket: a fővárosi agglomeráció kertvárosi területén járunk.

És azt is előre bocsátom a hatósági kollégák számára, hogy nem az ő froclizásuk az alábbiak célja. Ha a példákból ezt szűrnék le, akkor feltétlenül tekerjenek a végére, a konklúzióhoz!

 

 

Első példa: a szín

2016-ot írunk, 300 nm alatti lakóépület egyszerű bejelentési dokumentációja. A tervező kolléga nem ma kezdte a szakmát. Alapos, igényes munkát végez. Persze ő sem tévedhetetlen, de az új jogszabályokat hatálybalépésükre szereti elsajátítani, munkája folyamán alkalmazni. A 2015-ben tervezett épületet tervtanáccsal már jóváhagyatta, engedélyezési szintre ledokumentálta, mikor az új jogszabály megjelent, akkor konstatálta, hogy másik dokumentációra lesz szükség. Sebaj, az elkészített 1:100-as dokumentációt félretette és új, kevésbé részletes, 1:200-as dokumentációt készített. És "egyszerűen bejelentette". Két hét múlva a hatóság írásban közölte, hogy ez így nem jó, hiányzik két dolog a doksiból, lehet újra próbálkozni. (Aki nem ismerné az új módit: olyan egyszerű a bejelentés, hogy "nemeljárás", így jogorvoslat a hatóság "nemengedélye" ellen nincsen.) Kolléga javít, benyújt. Két hét múlva a hatóság írásban megint közölte, hogy ez így nem jó, hiányzik - ezúttal másik - két dolog a doksiból, lehet újra próbálkozni. Kolléga javít, kiegészít, megint benyújt. Két hét múlva a hatóság írásban megint közölte, hogy ez így nem jó, hiányzik - ezúttal megint másik - két dolog a doksiból, lehet újra próbálkozni. És közben már március van, a decemberben engedélyezésre kész tervdokumentáció még mindig nincs abban az állapotban, hogy azt az állam erre kijelölt szerve rámondhassa: kezdhetik (mert jó a terv) vagy nem kezdhetik (mert jogsértő a terv) az építkezést. Ott tart az ügy, hogy valami mindig hiányzik a felelős döntés(nem)hozatalhoz. A hatóság nincs abban a helyzetben, hogy el tudja dönteni a terv megfelelőségét.

Na de mi lehet az a hiány, ami képes a kivitelezés megkezdését megakadályozni? Kapaszkodjanak meg, nem fogják kitalálni! A hatóság harmadik nekifutásra hiányolja például - tessenek leülni, megkapaszkodni - "a tervezett épület utcafronti tervezett nézete színekkel a RAL skála szerint" feltüntetését.

Azonnal le kell szögezni, hogy olyan jogszabály nincsen, mely szerint a homlokzatok színezését RAL skála szerint kellene megadni. Tehát itt a hatóság egyértelműen túlterjeszkedik a jogszabályok által számára előírt terület határain.

S hogy ez miért felháborító logikai úton is, miért számít abszolúte kekeckedésnek, azt pár mondatban érdemes levezetni.

A szín a Nemzetközi Világítástechnikai Szótár szerint a vizuális érzéklet azon tulajdonsága, amelynél valamely felület tulajdonságai hasonlóak az olyan észleletekhez, mint a vörös, sárga, zöld és kék, illetve ezek kombinációja. Az észlelt szín vizuális érzéklet, amelyet a színezetre vonatkozó olyan szavakkal fejezünk ki, mint sárga, narancs, barna, vörös, rózsaszín, zöld, kék, vagy bíbor, illetve olyan akromatikus érzékletek nevével, mint fehér, szürke, fekete; és olyan kifejezésekkel minősítünk, mint ragyogó, fakó, fényes, sötét, vagy ezek kombinációja. Az észlelt szín függ a színinger spektrális tulajdonságaitól, az ingert létrehozó felület méretétől, alakjától, szerkezetétől, és környezetétől; függ az észlelő adaptációs állapotától, tapasztalataitól, és a megfigyelthez hasonló érzékletekre vonatkozó emlékeitől. (Mindezt a Wikipédia szócikkéből idéztem.) Anélkül, hogy e helyt a színkeverés, a színbontás és a színvakság kérdéseivel foglalkoznék, röviden meg kell állapítani, hogy a színek azonosítása jellemzően valamilyen leíró nyelv, matematikai algoritmus alapján kódok segítségével lehetséges. Leegyszerűsítve a monitor az RGB, a nyomdatechnika a CMYK (Pantone) kódolást használja, ismert a hazai fejlesztésű Colorid színatlasz, az uniós saját színleírása (European Color Initiative). És igen, a hazai építőipar legelterjedtebb azonosító rendszere a német szabványügyi törekvések révén megalkotott, így a német szabványokba beépülő RAL. A német alaposságnak köszönhetően rögtön három skála ismert: RAL 1000–RAL 9022 (RAL Classic), RAL 000 15 00–360 92 05 (RAL Design), RAL 110-1–RAL 870-M (RAL Effect), (sőt, egy negyedik is) amelyek együttesen többezer színt tartalmaznak. A mi példatörténetünk szempontjából tökéletesen feleslegesen.

A képen csak a Design két kötete!

 

A hazai gyakorlat az elmúlt évtizedekben tökéletesen elvolt a citromsárga, a gyöngyfehér, a világoskék, az üvegzöld, az antracitszürke, a dióbarna és hasonló elnevezésekkel. Műemléki környezetben előfordulhat színezési terv és kódok rögzítése, de egy kertvárosi családi ház esetében ez tökéletesen felesleges. Engedélyezési tervnél még nem készült el a kivitelin terv, nem került beszerzésre az építőanyag, nem lettek megversenyeztetve a gyártók és kereskedők, tehát nincs konkrét termék. A különböző gyártók ugyanis különböző színskálát alkalmaznak, s nem minden gyártó képes vagy akar a RAL skála szerint gyártani, szállítani. Az egyik építőlapgyártó pl. azt mondja, hogy Trespa Meteon Lime Green, az egyik festékgyártó pedig azt mondja, hogy Trinát Kék 701. Hogy ezek a színek egy másik gyártónál megvannak-e, vagy hogy melyik RAL színhez állnak a leginkább közel, az TÖKÉLETESEN ÉRDEKTELEN. Ezek a színek különben is csak a gyártáskor, felhordáskor ilyenek. Az UV és egyéb körülmények azonnal el is kezdik módosítani a színt, melyet aztán az időjárástól függően fog érzékelni a hatóság ... mikor is? Tegyük fel, a 3 évig tartó építés közepén egy építésfelügyeleti ellenőrzés, a végén egy építésügyi használatbavételi helyszínelés történik. Ha nem is vesszük figyelembe, hogy különböző fényviszonyok között zajlik a két helyszínelés, kizárt, hogy ugyanazt az árnyalatot lássa 1-2 év különbséggel két különböző hatóság. És hogy jegyzőkönyvezik a tapasztalt színt? Milyen színmérőt alkalmaznak majd? Van hozzá akkreditált műszerük?

Kérem a kedves olvasót, hogy ne kacarásszon, ez véresen komoly dolog! Van egy építtető, aki immár 3 hónapja nem tud nekikezdeni az építkezésének, mert az állam úgy gondolja, hogy a RAL színkód nélkül nem kezdhet neki. Egy család otthonteremtése forog kockán egy konkrét "nemeljárásban". Jönnek a bevállalt gyerekek, valahol aludniuk kell! Három hónap késlekedés már azt jelenti, hogy az adott évben nem tudja befejezni az építkezést, azaz a téli hónapokkal automatikusan tovább csúszik ...

Miért lehet szükség ilyen részletes színmegkülönböztetésre? A piaci szereplők egymás közti, polgárjogi vitás kérdések rendezésében hatalmas jelentősége van a kódnak! A különböző gyártók által szállított különböző anyagok a végén, beépítve egységes képet kell alkossanak. A tervező feladata ezt a harmóniát a gyártók különböző skálái szerint összehozni, harmonizálni, számon kérni. Fontos, hogy egy adott szín alatt minden fél ugyanazt értse. Ezért fontosak a színskálák. Kivitelezéskor. Ha ismertté válnak a gyártók. Addig elég annyi, hogy "világoskék".

És itt jön egy csavar a történetben: a RAL skálához tartoznak nevek is. Ahogyan a Lejter Jakab blog magyarul is felsorolja, pl. a citromsárga RAL 1012, a gyöngyfehér RAL 1013, a világoskék RAL 5012, az üvegzöld RAL 6007, az antracitszürke RAL 7016, a dióbarna RAL 8011. Azaz, nem kell feltétlenül a kódot írjuk, egyértelműek vagyunk akkor is, ha azt írjuk a tervlapra, hogy "világoskék".

 

 

Második példa: a kapubehajtó

2014-et írunk. Két évtizede épült a ház, engedéllyel, több ütemben. Volt építési napló, felelős műszaki vezető, minden, ami kell. Bővítenék az épületet, de nem találják az utolsó bővítés használatbavételi engedélyét. Lehet, hogy nem is kérték meg anno? Mi sem egyszerűbb, egy fennmaradási engedéllyel pótolható a dolog. A hatóság is tudja 20 éve, hogy használják a házat, bírság nem lesz, "csak" a dokumentációt kell összeállítani. Azon most ne merengjünk el (pedig érdemes lenne), hogy a ma jogszabálya nem kezeli azt a problémát, hogy 20 évvel ezelőtt mi volt a szokás. Az építési napló összesítő lapja akkor is kell, ha akkor nem volt az építési naplónak összesítő lapja. Majd most csinál egyet a felelős műszaki vezető (még jó, hogy él és nem ment külföldre se), s az se érdekel senkit, hogy esetleg ez okirathamisításnak minősül-e. Nem, erről most nem beszélek. Amiről szólnék, az a tényállás tisztázása.

A hatóságnak meg kell állapítania, hogy az épület szabályos-e. Ebben segít neki a benyújtott építészeti-műszaki dokumentáció és a helyszíni szemle. S ha még ez a kettő nem lenne elég neki, akkor további eszközöket is igénybe vehet.

A szóban forgó épületnek, mint úgy általában az épületeknek, van kapuja. Rögtön kettő is: egy a gyalogszerrel érkezőknek, egy a gépjárművel érkezőknek. Ez utóbbi így néz ki:

Látszik, hogy se árok, se járda, se útszegély nincsen, a gyenge minőségű aszfaltúthoz egy sokévtizedes betonozás ad kapcsolatot. Nincs sok ábrázolni való. És így néz ki a tervlapon (igen, 1:500-ban ez kisebbnek látszik, a vonalak jobban összefolynak, itt egy kicsit nagyítva mutatom):

 

 

Piros színnel azokat a rajzi elemeket jelöltem, amik az elsőként benyújtott helyszínrajzon nem voltak rajta. Azaz a kérelemhez először csak a fekete vonalak kerültek benyújtásra, melyre az alábbi hiánypótlási felszólítás érkezett: "a helyszínrajzon  jelölni  kell a gépkocsiforgalomra szolgáló be-és kijáratok közúthoz való csatlakozását, gépkocsik telken belüli
elhelyezésének ábrázolását". A 312-es ezt írja a helyszínrajzi követelményeknél: "helyszínrajzi szinten a tervezett építmény járműforgalmi be- és kijáratainak közúthoz való csatlakozásának módját". De mi ez a mód? A Magyar Építész Kamara vonatkozó formai követelményekről szóló útmutatója ezt írja:

"A  közúthoz  való  csatlakozást  az  út  (úttest),  járda  (gyalogút)  burkolatának  szélével  kell ábrázolni  úgy,  hogy  a  jellemző  szélességek  és  szintmagasságok  leolvashatóak  vagy mérhetőek  legyenek  rajta. Amennyiben  a  helyszínrajz  épület  vagy  nem  közlekedési  célú építmény építését dokumentálja, úgy a közút és az ahhoz történő csatlakozás ábrázolása az illeszkedés megfelelőségének igazolását szolgálja, útépítésre ez a tervlap nem alkalmas."

És mit tesz Isten, éppen ez került ábrázolásra eredetileg is a helyszínrajzon. A helyszín sík, tehát a magassági méretekről sokat nem kell értekezni, a többi pedig mérhető a tervlapon. Elektronikus tervről beszélünk, tehát nagyon jó pontossággal mérhető. Hosszas gondolkodás után végül a pirossal jelölt elemeket helyeztük el a helyszínrajzon a következő jelmagyarázattal:

• - gkfb > = a gépkocsiforgalomra szolgáló bejárat
• < gkfk  - = a gépkocsiforgalomra szolgáló kijárat
• gkf kcs = közúthoz való csatlakozás
• ab = aszfaltburkolat széle
• bb = betonburkolat széle

Ezt a hatóság elfogadta, tehát a helyzet úgy értékelhető, hogy korábban a vonalakból nem látta biztosan megállapíthatónak, hol kell ki-be hajtani és hol a burkolat széle, s ebben a helyszíni szemle sem segített neki.

Igen, a hiánypótlási felhívás kérte a "gépkocsik telken belüli elhelyezésének ábrázolását" is, a teljesség kedvéért ezt is megmutatom.

 

Azaz az eredetileg benyújtott felmérési terven és helyszínrajzon fel volt tüntetve az, hogy "GARÁZS". A hatóság mégsem látta elég bizonyítottnak, hogy hol történik a "gépkocsik telken belüli elhelyezése". Hát hiánypótlásként ráírtuk még, hogy "gktbe", jelmagyarázatban pedig feltüntettük: "gktbe = gépkocsi telken belüli elhelyezése a garázsban történik". A hiánypótlással sikerült a tényállást tisztázni, a hatóság meg is adta a fennmaradási engedélyt.

Kérdés itt csak az, hogy:

• a tényállás tisztázását miért hiánypótlással és miért nem helyszíni szemlével végezte el a hatóság a "bürokráciacsökkentés" jegyében,
• egyáltalán miért vizsgálta ezeket a kérdéseket, hiszen a fennmaradási engedély iránti kérelem tárgya nem terjedt ki sem a kerítésre, sem a garázsra, azok a szabálytalan építéstől (elmaradt használatbavételi eljárással használatba vett bővítéstől) teljesen független, azaz megvalósul a 312-es kritériuma: "érdemi adatot, tényt, körülményt nem tartalmazó dokumentáció-részek elhagyhatók", s miért nem látta ezt így a hatóság a "bürokráciacsökkentés" jegyében?

És mielőtt felvetné valaki, hogy módosítani kellene a jogszabályt, s egy tovább egyszerűsített dokumentációval a kérdést el lehet intézni, álljon itt egy ellenpélda. Az előző helyszíntől egy utcával arrébb járunk, időben egy-két évvel korábban. Új épület építésével állt elő ez a helyzet:

A képen azt látjuk, hogy az 5 méteres előkert nem volt elegendő arra, hogy a gépkocsifeljáró elérje a közterületet, azaz a pincébe tervezett garázsból csak úgy lehet felérni, ha a rámpa a közterületen is tart még. Igen, a teljes járdaszakaszt elfoglalja, így a járda megszakad, a gyalogos forgalom az úttestre terelődik. Az úttest lejtése miatt ráadásul a csapadékvíz is befolyik a pincébe, ezért évek óta a terület körbe van homokzsákolva.

Ez a példa megmutatja, hogy nagyon helyesen írja elő a jogszabály a közútcsatlakozás ábrázolását. A szabály jó. Azt is láthatjuk az előző helyszínről, hogy a hatóság a tervdokumentáció tartalmát vizsgálni szokta, s darabra ellenőrzi a jogszabályi megfelelőséget. Itt (és a tárgyi városban több tucatnyi hasonló helyet tudnék még mutatni) viszont bizonyítást nyer, hogy a műszaki tartalmat, a megvalósíthatóságot nem vizsgálja és nem kéri számon a hatóság. Azt kell megállapítani, hogy ebben az esetben a bürokráciát csökkenteni úgy kellene, hogy közben a szakmai munkát növelni szükséges. Ennél a zsákos megoldásnál sikerült a bürokráciát úgy csökkentenie a hatóságnak, hogy a közérdek jelentősen sérült, a közérdeket nem érvényesítették, a közfeladatot nem látták el, s sejthető, hogy a tervező és az építtető sem viselte a tévedés következményeit.

 

 

Harmadik példa: engedély a nem engedélyköteles tevékenységre

2015-ben egy családi ház épületenergetikai korszerűsítése kapcsán merült fel, hogy szerkezetileg sokkal egyszerűbb a lodzsa jellegű teraszocskát megszüntetni, mint a tagolt homlokzatot körbeszigetelni. Mivel ez jogszabályi definíció szerint bővítésnek minősül, s ez építési engedély köteles tevékenység, így a bővítésre építési engedély iránti kérelmet terjesztett elő az építtető. S erre a kérelemre ezt az engedélyt kapta:

Ezzel ugye csak annyi a probléma, hogy a 312-es I. melléklete szerint meglévő építmény utólagos hőszigetelése, a homlokzat felületképzésének megváltoztatása építési engedély nélkül végezhető építési tevékenység, azaz az építésügyi hatóság akkor sem adhat rá engedélyt, ha kérnének rá. Úgy meg pláne nem, ha nem is kérnek. Mégis vizsgálta a hatóság és mégis úgy döntött, hogy ad rá. Látszik, hogy nem nagyon gondolkozik azon, hogy csökkentse a bürokráciát, ő inkább hatáskörén túllépve növeli azt.

 

Negyedik példa: döntés határidőben

Az elmúlt 3 évből szinte véletlenszerűen kiválasztott eljárás mappájának képét mutatom az ÉTDR-ből. Amire érdemes figyelni, az a következő:

 

• Négy cselekmény van az egész eljárásban (kérelem benyújtása elektronikusan, papíralapú lapok benyújtása ügyfélszolgálaton, ügyfélértesítés - nem volt benne hiánypótlás - és döntéshozatal), azaz semmi faxni, szakhatóság meg egyebek nuku, egy szimpla, egyszerű eljárásról van szó.
• Az időpontokból látszik, hogy az eljárás megindulása utáni 3. napon már megvan az értesítés (legalábbis elkezdik szövegezni azt), de mire kiadják (azaz mire a főnök aláírja), az újabb 3 nap.
• Helyszíni szemlének, egyéb cselekményeknek nincsen nyoma. Pedig biztosan kellett szemléznie is.
• A dokumentáció teljessé válása után 2 hónap, míg döntést hoznak az ügyben, s a határozat ezt követően 6 (!) hónap múlva "lesz jogerős". (Az nem látszik a képen, de ekkor is csak azért, mert az ügyfél elektronikus levélben rákérdez, hogy mi kell még a jogerőre emeléshez. Ez után kézbesítette a hatóság a jogerőről szóló értesítést, az elektronikus aláírás tanúsítványa szerint 5 hónappal visszadátumozva).

Azaz egy tél végi kérelemre következő tél elején lehet neki kezdeni építeni. A szerződéskötési, időjárási körülményeket is figyelembe véve ez egy év bürokrácia az állami feladatellátás miatt. A hatóságnál parkolt összesen 8 hónapot az ügy, miközben érdemi munkavégzés 1-2 nap volt csupán. Ez egyértelműen szervezési hiányosságokra vezethető vissza. Az ügy egyszerűen "pihen a polcon". Még csak nem is tologatják az aktát, mert nincs kinek és nincs hova. Tényleg az lenne itt a bürokráciacsökkentés útja, hogy azt az 1-2 nap munkát megszüntetjük azzal, hogy eltöröljük az építési munka engedélykötelességét? Vagy azt a 8 hónap álldogálást lehetne megszüntetni, esetleg lecsökkenteni mondjuk 15 napra? Mi lenne, ha nem kellene állandóan telefonon és e-mailben keresni az ügyintézőt, hanem a hatósági rendszer figyelmeztetné az ügyintézőt, hogy egyéb akadály híján itt az ideje pecsétet nyomni? Miért költöttek milliárdokat elektronikus közigazgatásra meg kormányablakokra, ha a végső megoldás inkább a munka megsemmisítése a tétlenség felszámolása helyett?

 

Konklúzió

Azt gondolom, a hirtelen felindulásból elővett példákkal jól illusztráltam azt, hogy alapvetően

mindegy, hogy milyen szabályok vannak az építésügyben, ha a szabályokat betartani és betartatni hivatott hatósági rendszerben dolgozók nem kapnak megfelelő képzést, ellenőrzést, hatósági túlkapások esetén szankciót,

akkor csak a vizet gereblyézi a jogalkotó az újabb és újabb (havonta változó) jogszabályaival. A közigazgatás feje a kormány, mely nem egyszerűen jogalkotási fórum, politikai ügyvivő testület, de a közigazgatás megszervezésének csúcsszerve is. Ott ülnek azok a felelős emberek, akiknek az állami feladatellátás végzését meg kellene szerveznie. Nem létszámleépítéssel megszüntetni a munkát, hanem biztosítani a hatékony munkavégzés feltételeit.

Amit én a "bürokráciacsökkentés" jelszóval csatába indulóktól nagyon hiányolok az éppen ez: a bürokráciát alapvetően azzal kellene csökkenteni, hogy a feladatellátást hatékonyabban szervezzük meg. A keretet adó szabályok - mint fentebb látjuk - nem mindig rosszak, de valamilyen oknál fogva egyes jogalkalmazók (tervezők és hatóságok is) alacsony hatásfokkal alkalmazzák a jó technikákat. Hiányoznak az oktatások, a jogértelmező közlemények, az etikai számonkérések, a hatékonyan és jól dolgozó hatóságok elismerése (igen, a korábbi állami elismerés, a Lechner Lajos díj megszűnt).

Az elektronikus ügyintézés bevezetésével az államnak lehetősége nyílt pontosan felügyelni a hatósági munkát. Pillanatok alatt kimutatás készíthető a hatósági munka paramétereiről, s országosan összesítve láthatóvá válik, hogy hol (melyik városban vagy melyik ügyintézőnél) mennek nagyon lassan a dolgok. Bele lehet nézni, hogy mennyit állnak az ügyek, milyen minőségű a benyújtott dokumentáció. A kormányhivatal és a minisztérium, de még a Lechner Tudásközpont is végezhetne ilyen vizsgálatokat, s segíthetné a nem elvárt módon teljesítő hatóságokat, kollégákat.

Az építésügyben tapasztalt visszás esetek nem csak a kisemberekkel fordulnak elő. Sőt! Ma, az építőipar alacsony működési szintjén arányában sokkal több a tehetős, befolyásos építtető (értsd: államtitkárok, rokonaik és üzletfeleik), akiknek a hangja igen gyorsan (és torzan) jut el a jogalkotó döntéshozókhoz. A hatóságok tulajdonképpen maguk alatt vágják a fát akkor is, amikor

• korrupt és jogsértő eljárásaikkal szívatják az ügyfelet,

de akkor is, mikor

• jószándékúan és készségesen, ám az ügyfelet a nagy rohanásban nem kellően tájékoztatva járnak el.

Nem szabad elfeledkezni a tervezők felelősségéről sem. A "mindegy, hogy mi van a jogszabályban, majd a Gizike megmondja, hogy mit kell csinálnom" módszerű dokumentálással a tisztességes hatóságot terhelik, a korrupt hatóságoknak pedig megágyaznak, az építtetőt pedig nem tudják hitelt érdemlően tájékoztatni, érdekeiket nem tudják az eljárásban képviselni.

Végső soron egy szakmáról van szó, de az ügyfélszolgálati pult mégis nagyon elválasztja egymástól a szereplőket. A Magyar Építész Kamara, az Országos Főépítészi Kollégium és az Építésügyi Igazgatási Szakmai Kollégium akár a jogalkotótól függetlenül is többet beszélhetne egymással. Egy-egy kérdésben közös állásfoglalásokat hozhatnának, vagy akár egyikük állásfoglalását tagságaikkal közölhetnék. Tájékoztatni, képezni kell a szakmagyakorlókat, mert az ismerethiányból fakadó bürokrácianövekedés a rossz helyzetfelismerésből és egyedi sérelmekből fakadó, hirtelen felindulásból elkövetett jogszabályalkotásba torkollik, mely eredménye az, hogy végül sem a szakmai érdekeket, sem a szakmagyakorlók érdekeit nem szolgáló munkakörnyezet alakul ki.

 

Azt hiszem, a 24. órában vagyunk elgondolkozni egy csöppet arról, hogy a teljes építésügyi igazgatási rendszer szétverésével mit érünk el. Valóban csak a "hülye jogszabályok" és az intézményrendszer struktúráltsága tehet a kialakult állapotokról, vagy esetleg az eddigi emberi mulasztások megszüntetésével, a szakmagyakorlók viselkedésének módosításával jobb eredményt érhetnénk el? Ideje lenni önvizsgálatot tartani, kedves kollégák, míg van mit vizsgálni!

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

• < Előző
• Tovább >