Mi a jogszabály feladata? Normákat állítani a társadalmi és gazdasági folyamatokhoz a közjó érdekében. Milyen folyamatokat érdemes e normarendszerrel szabályozni? Melyeket a társadalmi és piaci szereplők maguktól képtelenek lennének megalkotni, vagy a közjó szempontjából helytelen módon alkotnának meg. De nagyon nem érdemes olyan területre merészkednie a jogalkotónak, melyek az iparági logika szerint erős beidegződésűek, alapvetően jól működő folyamatok, pláne nemzetközi szinten is sztenderdnek tekinthetőek. Pedig itt most valami egészen más történt az építésügyben.


Látszólag csak az állami feladatellátáshoz kacsolódó eljárási szabályokat (azaz az építési engedélyezési eljárás szabályait) módosították, de sikerült ezzel derékig belegyalogolni a sárba. Hogy érthető legyen a változással kapcsolatos problémafelvetésem, készítettem egy leegyszerűsített folyamatmodellt. S mert nincs új a nap alatt, a folyamatábra gerincét nem magam alkottam meg, hanem pl. a HOAI (Honorarordnung für Architekten-und Ingenieure, azaz a német építész és mérnöki díjszabás, http://www.hoai.de) alapján készülő számtalan publikációt (pl. http://www.umvp.eu/sites/default/files/zalavari_istvan_eloadasa.pdf) követtem a tervezői szolgáltatások szempontrendszerében.

 

Az első 3 fázisban tervezési programot alkotunk, vázlatterveket készítünk, s a beruházó ezek alapján eljut arra a pontra, ahol döntést hoz abban a kérdésben, hogy pontosan mit is szeretne építeni. Ezen a ponton már bizonyos beruházásoknál bele kell szóljon az állam a folyamatokba, s ezért találták ki pl. az előzetes környezeti vizsgálatot, a környezethasználati eljárást. Hogy ez milyen fontos az uniós forrásból megvalósuló nagyberuházásoknál, ezt az ilyen folyamatokban résztvevők pontosan tudják. S noha gyakran ezen a szinten zajlik a tervtanácsi, településképi döntés is, mégis kétségtelen tény, hogy az építési beruházások jelentős részénél egy következő fázis az, amikor a közérdek érvényesítése zajlik.

Ez az engedélyezési terv elkészítésének fázisa. Szívem szerint másként nevezném, mert a neve nagyon az engedélyre utal, holott a folyamatszakasz tervezés szempontjából inkább azért fontos, mert az 1:100-as léptékben itt gondoljuk át először az épületet. (Nyilván nem az ábrázolásmód szerinti rajzi lépték a lényeg, hanem az átgondoltság léptéke.) Én megkerülhetetlennek tartom ezt a lépést (sőt, szerintem, ha az engedélyezési folyamat el is marad - melynek szükségességéről, folyamatairól korábban itt írtam -, az ahhoz szükséges építészeti-műszaki tervdokumentáció nem is születik meg, maga a "százas tervezés", azaz a szellemi munka elvégzendő). Ebben a léptékben gondolható végig, állapítható meg egy sor műszaki, szerkezeti, környezeti, gazdasági kérdés. Biztosan nem véletlen, hogy ezen a ponton, az építési folyamat ezen szakaszának végén gondolja úgy az állam: itt szeretné látni a beruházói szándékot. Ekkor már világosak a szándékok és érthetőek a műszaki követelmények, a hatások.

Ha a beruházó után a közjó felett őrködő államtól is zöld utat kap a projekt, akkor jöhet a részletesebb, kiviteli tervezés, ahol már a szerkezetek, technológiák is olyan részletesen kerülnek meghatározásra, hogy az a szakképzett munkaerő számára megépíthetővé válik.

Persze a legritkább esetben építi a beruházó maga az építményt, így a munkához kivitelezőt választ. S hogy a választás nemes verseny alapján megalapozott jó döntés legyen, a részletes műszaki terveket megfejelik részletes és tételes költségvetéssel, technológiai leírásokkal, s az építmény típusától függően sok egyéb hasznos fejezettel (ez lesz az ajánlatkérési terv), majd pedig - a versenytárgyalásokat lezárandó - az egyéb szerződéses feltételekkel.

Ezután lehet szó arról, hogy az építési területet átadjuk a kivitelezőnek, s az megkezdheti az építési tevékenységet. A közérdek érvényesülését az állam ezen szakaszban is ellenőrzi, hiszen az építőipar veszélyes munkahelyeket teremt, a környezetére erősen befolyást gyakorol, s a később nehezen korrigálható hibákat menet közben még olcsóbb orvosolni. Azaz munkavédelmi, környezeti és minőségellenőrzési szempontból is jó, ha valaki kordában tartja a profitmaximalizálásra törekvő piaci szereplőket.

Az építés befejeztével számon kérjük, ellenőrizzük a megvalósult állapotokat, s ebben nagy segítség a tervező is. Számtalan esetben az első üzemelési év alatt lehet a gépészeti, berendezési rendszereket a tényleges igényekre finomhangolni, melyben a mérnöki közreműködés szintén nagyon fontos. A közérdek érvényesülését célszerűen az állam a használatbavétel előtt, a kivitelezés befejeztekor ellenőrzi. Még mielőtt a kivitelező elillanna, az építményt eladnák, használatba/forgalomba adnák, azaz akkor, mikor a "garanciális" feltételekkel még a beruházó, a tervező és a kivitelező is nyakon csíphető.

 

Lehet, hogy egyes folyamatrészek kisebb, vagy éppen nagyobb mértékben hiányoznak a beruházás volumenének és összetettségének függvényében, de alapvetően ez a - beruházások természetéből fakadó - logikus felépítés jelenik meg a kisebb családi házaknál is, a nagyobb irodaépületeknél, bevásárlóközpontoknál is, de a vasúti beruházásoknál és erőművi fejlesztéseknél is. Nem meglepő hát, hogy szokásrendszerével az építési folyamatokat nagyjából egységesen szabályozza országhatárokon és évtizedeken átnyúlóan az építőipar, melyhez nem meglepő módon igazodik az építésügyi jog, az építésügyi közigazgatás. Inkább az a meglepő, ha ettől gyökeresen el akar térni. Márpedig a 300 nm alatti új lakóépületek esetében ez történik.

 

Eltérő folyamatok 300 nm alatti lakóépület esetében

Az állam, ahelyett, hogy az 1:100-as léptékű tervezési folyamatban (azaz még nem túl jelentős anyagi ráfordítás mellett) ellenőrizné előzetesen a tervezett építmény megfelelőségét, s ezt az ellenőrzést átlátható, igazságos, méltányos folyamatban gyorsan végezné el, szóval ehelyett ezt egy "egyszerű bejelentés" formájában későbbre tolja. Arra az időpontra, mikor a kiviteli tervezéssel a tervekre költött költségek megduplázódnak, megtriplázódnak, s szerződést kötnek a kivitelezővel is. Azaz, a kivetelző egy olyan állapotra szerződik, mikor még nincs építési jogosultság, azaz bizonytalan a beruházás megkezdése (figyelem, a bejelentés után 15 napig a hatóság mérlegel, hogy megtiltsa-e a kivitelezés megkezdését!). Ezt nyilván minden vállalkozó beárazza, azaz drágul a beruházás, a beruházó kockázata pedig - a
növekvő költségei mellett is - növekednek. Ez nyilván nem jó a finanszírozásnak, s a banki ügyintézés, azaz a források előteremtése is óhatatlanul a kivitelezés elejére tolódik. Túl sok kockázat és feladat sűrűsödik egyetlen pontba.

Az ábrán ezeket mind igyekeztem ábrázolni.

  1. Az építési jog megszerzése az engedélyezési tervezés végéről a kivitelezés elejére tolódik.
  2. Mikor is a tervező már sokkal több szolgáltatást nyújtott, több tervet szállított, több bevételre tett szert (ezért a tervező eredménytermékeiben a "pénzskála").
  3. A hatóságok előzetes, feltételeket támasztó (és a használatbavételi) normakontrollja ezen esetekben megszűnik (ezért a szaggatott vonal), azaz már csak a kivitelezési adminisztráción keresztül érvényesíthető a közérdek.

 

Még egy fontos momentumot meg kell említsek. Az ÉTDR egy közigazgatási rendszer, mely a szigorú e-közigazgatási szabályoknak megfelelően kell működjön, s mint ilyen, hiteles folyamatmenedzsment eszköz. Az építési napló ezzel szemben a kivitelezés polgári jogi adminisztrációját segíti, melyet adott esetben az arra jogosult hatóság csak lekérdez, elolvas, de közigazgatási folyamatokat nem segít, nem szabályoz, s nem is tartozik a közigazgatási szabályok hatálya alá. Apróságnak tűnhet, s az állampolgárt nem is kell érdekelje a különbség, de ha az építés és a hozzá kapcsolódó tervezés folyamatait vizsgáljuk, szabályozzuk, akkor nem kerülhetjük meg az eszközök vizsgálatát. (Mert, mint a nagy bölcsektől megtanultuk már, a számtalan rossz megoldás között mindig akad, ami garantáltan megoldhatatlan feladat elé állítja az embert.)

Többek között ezért is állítom: az építésügyi közigazgatás szabályrendszerét átgondolatlanul, adhoc módon (legutóbb 6 hónapja fordították fel fenekestül a rendszert), rendszerszemléletet nélkülöző módon alakítgatják. Az "egyszerű bejelentés" megvalósításával, annak számtalan, az alapfolyamatoktól eltérő egyedi menedzsmenteszközével sikerült elérni azt, hogy mind több kolléga látja be: egyszerűbb lenne, ha visszatérnénk a kiindulási ponthoz, s minden építési tevékenység ismét engedélyköteles lenne, az állam viszont biztosítaná a gyors és hatékony hatósági munkát. Mert a piac érdeke is az, hogy jogerős, végrehajtható tervekre szerződjenek a szereplők, s kiszámítható, alacsony rizikófaktorú projektjeink legyenek.

 

(Megjegyzés: Azért vicces is az élet. Mert míg a kamara egyik kezével a HOAI rendszerű díjazás bevezetésén munkálkodik (és itt), addig az ezzel ellentétes tervdokumentáció tartalmi elemeit kidolgozza.)

 

Korábban írtam: