A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. E közismert mondással indítanám útjára új lapunkat, s közben bizakodom. Bizakodom, hogy munkánkkal mi is segítünk megállítani e kölcsön felelőtlen felélését. Gyerekkorom játszóhelyei, a házak között megbúvó rétek, a mezők illata, a városi terek, a parkok jutnak eszembe, mikor épített környezeti örökségre gondolok. S fiamra nézek: mit kap ő ebből?

A Földet nem apáinktól örököltük, hanem unokáinktól kaptuk kölcsön. E közismert mondással indítanám útjára új lapunkat, s közben bizakodom. Bizakodom, hogy munkánkkal mi is segítünk megállítani e kölcsön felelőtlen felélését. Gyerekkorom játszóhelyei, a házak között megbúvó rétek, a mezők illata, a városi terek, a parkok jutnak eszembe, mikor épített környezeti örökségre gondolok. S fiamra nézek: mit kap ő ebből?

Az Ökotrend – kiadónk szaklapjainak mellékleteként – az alcímben is megnevezett fenntartható épített környezetért legtöbbet tenni képes mérnökszakmához jut el. A tervezőkön, a kivitelezőkön és az iparági vállalkozókon keresztül azonban el kívánjuk érni a laikus beruházókat is.

Tájékoztatni kívánunk, szemléletet átadni, közös jövőnk minőségének érdekében párbeszédet kezdeni, … és a cél érdekében dolgozó cégeknek piacot teremteni. Olyan termékeknek és szolgáltatásoknak, melyek valóban környezetbarátnak nevezhetők. Melyek ökológiai értékelése során pozitív értéket kapunk.

E lap hasábjain szó esik építészetről, építőiparról, építőanyagokról, ökológiáról, közgazdaságtanról, államháztartásról, civil érdekekről. Szerzőink is az élet legkülönfélébb területeiről érkeznek, s ez nem is csuda: az új idők globális kihívásainak már nem képes egyetlen szakma egyedül megfelelni. Ökologikus trendet kívánunk adni épített környezetünk érdekében. Ehhez korrekt, szakmailag hiteles információt és boltban kapható megoldásokat kínálunk.

 

 

 

A lap első két száma:

 


 

A Magyar Mediprint Szakkiadó Kft. műszaki lapcsaládja új taggal bővült. Az ÖKOTREND épített környezetünk fenntartható, környezettudatos műszaki megoldásait és az ezirányú fejlesztéseket kívánja széles körben, közérthető formában ismertté tenni. A lassan kimerülő és egyre dráguló szénhidrogénalap új energiahordozók, valamint egyre szennyezettebbé váló környezetünk szükségszerűvé teszi, hogy komolyan foglalkozzunk élőhelyünk, lakókörnyezetünk tudatos kialakításával.

Az ÖKOTREND a környezetbarát építőanyagoktól, a megújuló energiaforrásokon át, az energiatakarékos épületüzemeltetésen keresztül a tervezéstől a kivitelezésig kíván teljes képet adni. Az ÖKOTREND évente négy alkalommal jelenik meg a kiadó műszaki szaklapjainak (Magyar Installateur (épületgépészeti), Elektroinstallateur (épületvillamossági), Magyar Építéstechnika (építőipari), lg phx (hűtés- és klímatechnikai) ) mellékleteként, átfogva ezzel az építéshez tartozó műszaki területek teljes vertikumát. Az egyes lapszámok tematikus rendbe szerveződnek.

Olvasói célcsoportok: Elsődleges célcsoport a tervezők, kivitelezők, iparági vállalkozók. A szakmai közönségen keresztül azonban el kívánjuk érni az önkormányzati döntéshozókat, valamint a lakosság azon részét is, akik családi ház építésébe kezdenek, felújítanak.

Ahogy nevünk is utal rá, ökologikus trendet kívánunk adni a fenntartható épített környezet kialakítása érdekében.