Nyomtatás 
fenntartható szabályozás érd önkormányzat közterületeink civil esték meggesek érdi lap agglomeráció az igazi rezsiharc

Az immár hagyományos Civil Esték októberi beszélgetésén arra kerestük a választ, hogy miért lakhatatlanok városaink, miért nem épülnek fenntartható városok? A kérdésre adandó feltevések között öt fő választ adtunk, majd ezekre kerestünk igazolást, illetőleg megoldási javaslatot.

A budapesti agglomerációban megváltoztathatatlanul külső hatások függésében él Érd. Példákkal bizonyítható azonban, hogy e függés számos területen enyhíthető. A település autonóm megoldásokkal sokat tehet saját gazdasági, társadalmi és környezeti helyzetének javításán, s közben mindhárom témakörben megtakarításokat, fejlődést generál.

Ehhez a civil polgárság is hozzájárulhat. Legyünk tudatos vásárlók, megrendelők, építtetők! Ne csupán a törlesztőrészlet, hanem az emberi racionalitás mentén hozzunk döntést! Saját életterünket a fenntarthatóság kritériumrendszerének megfelelően alakítsuk! Vegyünk részt a helyi ügyekben, a politikai döntéshozatal folyamatában! Figyeljünk a miértekre, szorítsuk rá a döntéshozókat a jövő nemzedékek érdekeinek képviseletére! (Itt jegyezzük meg, hogy civil kezdeményezésre hosszú évek után idén végre a parlament elfogadja a jövő nemzedékének ombudsmanjának jogszabályi hátterét, így legfelsőbb szinten valósulhat meg e képviselet.)

A város politikai vezetőinek és vállalkozóinak nagyobb szerep jut. Az ő kezükben van településünk felszíni vízgazdálkodásának, szabályozási terveinek, közlekedésfejlesztésének, intézményi hálózatának és közösségi-kereskedelmi tereinek alakulása, a helyi energiatermelés megvalósíthatósága. Könnyen húzhatunk vonalat a fenntarthatóságot segítő és gátló döntések közé. Feltétlenül pozitív a tervezett kistérségi közlekedési úthálózat, intézményrendszerünk energiatudatos felújítása, a helyben foglalkoztatás megteremtése. Fontos lenne a helyben tanulás és művelődés megteremtése is, a házi szennyvíztisztítók létesítésének engedélyezése, a közösségi közlekedés és a kerékpárúthálózat fejlesztése, de ügyelni kell az útépítés során közterületeink közösségi élet tereivé válására, a csatornázás során a közszolgáltatás közösségi és környezetvédelmi jellegét erősödésére.
 


Jelen cikk a Civil Esték 2007.10.10-én tartott előadásának és beszélgetésének összegzése