közélet, társadalom, ökopolitika

Az előzőekben eljutottunk oda, hogy az átlagos magyar családnak átlagos (nem luxus) lakhatási igényei vannak, s ezt az átlagos bérből megteremteni nem tudja. Bűnös-e az az ember, aki szeretné megnyújtani a takaróját, hogy nyújtózkodás nélkül elférjen alatta? Vagy a padon fekve jó a tegnapi újság is?

Hallom a sok bölcseletet. A devizahitelesek maguk tehetnek arról, hogy ide jutottak. Minek kellett nekik ekkora hitelt felvenni?! A könnyen felvehető pénz könnyen elment, aztán most sírnak! No de a forinthitelesekkel mi van? Róluk kevesebb szó esik. Egyáltalán: számít, hogy milyen pénznemben vette fel? Biztos, hogy csak a pénz neme a probléma? Volt fizető képes kereslet? Állításom szerint itt alapvetően nem arról van szó, hogy a takaró szélénél tovább nyújtózkodunk-e, hanem arról, hogy az a takaró olyan csöpp, hogy nem férünk el alatta. Akárhogy is ügyeskedünk, fázik a lábunk.

Sokat beszélünk a jó államról, az egyszerű államról, a felesleges szabályok kigyomlálásáról, gyorsításról, egyszerűsítésről. Egy törvénytudó, ki kísérteni akarta a Mestert, egyszer megkérdezte tőle: melyik a nagy parancsolat a törvényben?

Elbeszélünk egymás mellett. Egyszerűen nem értjük egymást.

De tegyük fel, hogy nem a mi házunk ég, s nem az a lényeg, hogy sikerül-e megmenteni a házat. Végig is nézhetjük az egészet.

Addig nyújtózkodj, míg a takaród ér! Erre tanít minket a népi bölcsesség. No de meddig ér az a takaró? Egy ideig fogyaszthatunk hitelre, kérhetünk halasztott törlesztést. De egyszer valaki benyújtja a számlát. Ha valamikor, akkor most, az általános (gazdasági, társadalmi és környezeti) válság közepén érteni kell ezt.

Mondja ezt nekem kedves topiktársunk. És nem csak ő. Érdekes kérdés ez. Egyszerű lenne a "birkanyáj szellemével" vagy a "széllel szemben nem lehet" példázatával élni. De itt van ez a neocivil csapat is, aki mindenáron képviselni akar és összefogni értem bárkivel. Fekete/fehér és igen/nem? No nem. Vigyázat, analitikus geometriai okfejtés!

 

altMindig jól jön egy kis szívesség, persze adott esetben illik is viszonozni, mert ki tudja mit hoz a jövő. Azt mondják, ha az ember szívességet kér vagy fogad el, annak biztos meg is lesz az ára és most nem Pelikán József és Bástya elvtársék sajátos kapcsolatára gondolok. A szívesség azokban az időkben is sokat ér, amikor látszólag bőség van mindenből. A bőség azonban pénzbe kerül, sok pénzbe. Most azonban válság van, nincs pénz. Kivételesen nem a problémát, hanem az egyik lehetséges megoldást mutatjuk meg önöknek. Márciusban készült riportot fognak látni, de valójában mindegy az időpont. A Szívesség Banknak nincs nyitvatartási ideje.

A fél pohár víz esete: van akinek félig teli van a pohár, de van, aki félig üresnek tartja. Ezt a klasszikus hasonlatot a politikai PR kedvencei között tartjuk számon. Azt igyekeznek vele érzékeltetni, hogy nézőpont kérdése minden, s bizony mindig a hasonlatot éppen használó publicistának (firkásznak) van igaza. Nem kívánok állást foglalni, hogy egy fél pohár víz mit is jelent. De azért pár nézőpont lehetőségét még felvázolnám.

Bocsássanak meg azok, akik ismételten olvassák e sorokat, de ismételni kell őket. Ismételni kell őket, mert a pártosodott politikai erők újból és újból a civil politika létjogosultságát kérdőjelezik meg. Ismételni kell, mert egyesek a „civilség” kisajátításának vádjával illetnek egyes civil mozgalmakat, szervezeteket. Hogy mindkét vád badarság, az alkotmányos demokrácia megcsúfolása, azt tudjuk. Azok is, akik a fenti badarságokat nyilatkoztatják újból és újból. Hát ismételni kell.

A Civil Esték februári eseménye ezúttal egy igen érdekes kezdeményezésnek ad otthont. Hogyan lehet pénz nélkül termékekhez, szolgáltatásokhoz hozzájutni úgy, hogy közben az eladó és a vevő kölcsönösen segít is egymásnak? A világ számos pontján keresik e kérdésre a választ, s sokan állítják: megtalálták. Csere-bere börzék, kaláka körök és szívességbankok ezrei hirdetik a lokális társadalom válaszát a globális kihívásokra.

 

Kétséggel vegyes örömmel hallom közszolgálati televíziónk euromagazinjában a csatlakozással kapcsolatos igehirdetéssel megbízott (és adóforintokkal bőségesen ellátott) központ illetékes nagyasszonyát.

Csontig rágott téma: nem csak elő kéne írni a keretszámokat, hanem később (az üzemeltetés folyamán) számon is kérni azokat.

Sokat és sokfélét mondtak már az új lakástámogatásról, s éppenséggel nekem is lenne néhány észrevételem. Egy élet szülte eset azonban többet mondhat a rendszerről.

avagy nem mind építész, ki annak látszik ...

A mai munkaerőpiacon pályakezdő építésznek lenni nehéz dolog. De nem a munkalehetőség hiánya miatt!