A fél pohár víz esete: van akinek félig teli van a pohár, de van, aki félig üresnek tartja. Ezt a klasszikus hasonlatot a politikai PR kedvencei között tartjuk számon. Azt igyekeznek vele érzékeltetni, hogy nézőpont kérdése minden, s bizony mindig a hasonlatot éppen használó publicistának (firkásznak) van igaza. Nem kívánok állást foglalni, hogy egy fél pohár víz mit is jelent. De azért pár nézőpont lehetőségét még felvázolnám.

 

A fél pohár víz esete: van akinek félig teli van a pohár, de van, aki félig üresnek tartja. Ezt a klasszikus hasonlatot a politikai PR kedvencei között tartjuk számon. Azt igyekeznek vele érzékeltetni, hogy nézőpont kérdése minden, s bizony mindig a hasonlatot éppen használó publicistának (firkásznak) van igaza. Nem kívánok állást foglalni, hogy egy fél pohár víz mit is jelent. De azért pár nézőpont lehetőségét még felvázolnám.

 

Kormánypárti médiamunkás a fél pohár vizet általában szinte teli pohárnak írja le. Az ellenzéki természetesen majdnem üresnek. Egyiket sem érdekli a tény: pont félig van a pohár. Több szakember és a független írástudók általában úgy látják, hogy lehetne több is a pohárban. Erre persze gyakran az a kormánypárti válasz, hogy nem ismerik a realitásokat. Az ellenzéké meg az, hogy lám a szakértő is elégedetlen. Igazán érdekes ez a viszony akkor lesz, amikor a kormánypárt és ellenzéke helyet cserélnek. Ekkor az új kormánypárt hű sajtómunkása hirtelen majdnem telinek látja a poharat, s figyelmeztet rá, hogy az ő kedvence töltötte fel azt a 80-90 %-ot. Az új ellenzék megmondóembere természetesen fordítva látja, és azzal vádolja ellenoldali kollégáját, hogy az új kormánypárt leivott 80-90 %-ot a vízből. A szakemberek és civilek pedig hirtelen más sajtótermékekben jelennek meg: az új kormánypárti média megszakítja a kapcsolatot velük (keres helyettük más látásmóddal rendelkezőket), az új ellenzék sajtóudvara pedig felfedezi magának az egykor agyonhallgatott publicistákat.

Tegyünk egy kis csavart a klasszikus hasonlatba! Tegyük fel, hogy a kormánypárti állításokkal szemben a szakértő és civil publicista igenis tisztában van a realitásokkal. Tudja, hogy van egy pohárnyi víz valahol, de azt is tudja, hogy a pohárban csak a fele van. (Másik változatban: tudja hogy van még tartalék, s az 50% mellé lehetne még tölteni 20%-ot.)

És itt még mindig nincs vége!

Tegyük fel, hogy nem is (vagy nem csak) a mennyiségről folyik az értekezés. Azt kellene megvizsgálni, hogy az a víz, ami a pohárban van, az koszos-e. (Azzal jobb helyeken nem foglalkoznak, hogy ki koszolta be, de ez is egy érdekes kérdés lehet, ha már nem vitatják, azaz megállapították a szennyezés létét.) Esetleg felmerül a gyanú, hogy nem is víz van a pohárban. Lehet-e vajon tiszta vizet önteni a pohárba?

És ez az a kérdés, amit a jelenlegi közbeszédben nem lehet úgy megvitatni, hogy az a kormánypárti-ellenzéki médiaviszonyban meg is jelenjen, netán meg is foganjon. A jelenlegi politikai diskurzus ehhez sokkal mélyebb szinten zajlik, mint kéne, vagy illene. Ugyanis aki vitatja, hogy a pohár majdnem teli van tiszta vízzel, az a kormánypárti médiában az ellenzék bérence (balliberális, avagy szélsőjobbos), netán örökvesztes örökké elégedetlenkedő. Beindul a lejárató gépezet, az ún. karaktervadászat, s nem a víz minőségéről értekeznek, hanem a vízről véleményt alkotók személyével. Az átlagos médiafogyasztó ettől persze megcsömörlik, s eltávolodik a közügyektől - ha csak a víz szót meghallja, kiveri a víz (de inkább ez utóbbit le is tagadja). Ez persze mind a kormánynak, mind ellenzékének jó. Ezzel legalább távol tartható minden olyan ember, aki esetleg a víz minőségével és a mellé öntött víz mennyiségével foglalkozna. Azaz kellemetlenkedne. Aki marad, annak elég csak arról beszélni, hogy a pohár félig tele, meg hogy félig üres, no meg az éppen levadászandó szakértőkről, civilekről kicsit mocskolódni is muszáj a távoltartás szándékával. És már csak a megmaradt médiafogyasztók felét kell győzködni jóval kisebb energiával. A meggyőzötteket pedig többségben lévőknek beállítani (ellenzékben kisebbségnek titulálni). 

Ugyanis ezen felül a médiamunkások közvélemyénkutatások eredményével igyekeznek igazolni igazukat: lám, a megkérdezettek döntő többsége úgy látja, hogy az a pohár inkább tele van (ellenzékben: inkább üres). Olyan kérdést persze nem tartalmaz a felmérés, hogy "Ön szerint milyen a víz minősége?".

A tényekről meg végképp nem közölnek semmi biztosat.

Nem. Juszt sem fogok állást foglalni arról, hogy az a pohár most hogy is áll mennyiségileg és minőségileg a benne található folyadékkal. Itt és most nem. E karcolatnak nem az a célja. Én azt kívánom, hogy minél többen tegyék fel magukban a kérdéseket, s vitassák meg szabadon: miből s mennyi kerüljön a pohárba, mit kezdjünk azzal a bizonytalan lével, ami benne van, s mi legyen a sorsa a jövőbeni folyadékoknak. Azt kívánom, hogy ha mindezzel végzett, akkor mindenki maga nézze meg magának a poharat. Jól. És döntse el mit lát. És cselekedjen saját szándékai szerint.

 

---

 

A képek forrása:
http://szellemipezsges.blog.hu/2008/01/10/pesszimista_realista_optimista_ki_mit_mi
http://e-mail.freeblog.hu

• < Előző
• Tovább >