Elbeszélünk egymás mellett. Egyszerűen nem értjük egymást.

"Az irányok és szempontok és érdekek és hitek és hitetlenségek ezerfelé estek a széteső szellemi életben. Egy új Bábelt élünk – a fogalmak pokoli zűrzavarát: mert már azon is csodálkozom, ha az „asztal” szó alatt ugyanazt a fogalmat érti két ember. Isten, becsület, művészet, haza, ember, nő, világ – hol talál két lelket, akik együtt, egyformán értik és nézik ezeknek a szavaknak a jelentőségét?"

https://www.ekonyv.hu/kiado/data/ebooks/79_preview.pdf

Pedig nem most fogalmazta meg Karinthy. És máshol, másként is hangzik az idézet:

"Új Bábelt élünk, a fogalmak pokoli zűrzavarát. Gyalázatos hazugok megrontották a szavak becsületét."

http://moly.hu/konyvek/karinthy-frigyes-szatirak-i-viii

És ma? Van-e igény arra, hogy egyet értsünk? Hogy értsük egymást?

Én nem akarom tovább rontani.

 

 


UPDATE:

Borzasztó ez a sok vita

Igen? Pedig a vita jó. A vita viszi előre a dolgokat. Érthető okokból nem mindent látunk egyformán. Ha nem akarjuk a másikra erőltetni saját nézeteinket, saját akaratunkat, akkor meg kell vitatnunk közös dolgainkat. Persze ehhez vitakultúrára is szükségünk van. Ezt szerencsésebb történelmű országokban tanítják is.

Amivel a vitát hajlamosak vagyunk összekeverni, az a veszekedés. Az erőszakos, trollkodó, odamondogatós verbális agresszió. Az nem jó.

Mielőtt vitatkozni kezdünk, érdemes meggondolni, hogy mit várunk a vitától: eszmét cserélünk (ez tök rendben van szerintem), vagy csak a magam igazát akarom mantrázni és a másikat felbosszantani, sértegetni (ez tényleg borzasztó).

Az, ami egyes kommentcunamikban tettenérhető a neten, az nem vita. Inkább szimpla gyalázkodás.

Kikérem magamnak!

Mondja a vitapartner, mert előzőleg kedvesen azt állítottuk, hogy csacskaságokat mond. Vagy egyenesen kikéri magának, hogy őt hazugnak nevezzük. Pedig csak annyit mondtunk, hogy amit mond, az nem igaz.

Hazug-e, aki nem mond igazat? Nem feltétlenül: lehet, hogy csak tévedett, vagy rosszul emlékszik, vagy őt is megtévesztették, azért nem ismeri a teljes igazságot. Vagy csak pontatlanul fogalmazott.

Hülye-e, aki hülyeséget mond? Nem. Persze ismerjük a "bolond lyukból bolond szél fú" szitut is, de itt az ok és okozat viszonya fordított. A legbölcsebb és legkedvesebb emberrel is megeshet, hogy csacskaságot mond.

Minősítjük-e az embert az, ha a mondandóját kritizáljuk? Hát, ez egy alapvető hiba tud lenni a vita során: a személyeskedés irányába tereli a diskurzust. Ha én azt mondom, hogy csacskaság az, ami elhangzott, akkor nem a közlőt sértegetem, hanem a tényeket szeretném tisztázni. Nem érdekes a vitapartner jelleme és szellemi képessége. Vitában nem.

Aki mondja másnak

Az megvan, hogy kikéri magának azt, amit ő maga is elkövet? Nem nekem írták, de még engem is szíven ütött:

"Hogy a picsába mered venni a bátorságot ahhoz, hogy másokat itt a lapon minősítsél? Nincs jogod ehhez, és mivel ez már nem az első, úgy gondolom, hogy el kellene gondolkodnod azon, hogy milyen ember is vagy? Ha az vagy egyáltalán. Paraszt!"

Itt már nem csak a fogalmak pokoli zűrzavara érhető tetten (mit is nevezünk minősítésnek, s ki kit minősít mivel), de még a sítlusérzékenység is cukiságfaktorba leng (egy gyenge szende asszony leckéztet angolkisasszonyságból).