A politika a közösség (város, azaz polisz) ügyeivel való foglalkozás. A közösség javakat vesz el tagjaitól, s odaadja azt valakiknek. Jó esetben ez a közösség érdekében történik meg, de hogy pontosan kitől és mit vesznek el, s kinek az érdekét szolgálja, azt a választott, főállású politikus mondja (határozza) meg. De mi a közösség érdeke? Ezt veled, vagy nélküled fogalmazzák-e meg? Ez rajtad is múlik, jórészt Te tehetsz ezért!

Lehetsz cselekvő, vagy elszenvedő, haszonélvező, vagy fizető. Nagy eséllyel ez is és az is leszel életed során. De a legtöbben fizetünk, s ideális esetben önként és dalolva, hiszen nekünk is tetszik az, amiért történik, és ami célt szolgál. Mégis gyakran úgy fáj, mintha fogunkat húznák, mert nem nyeri el tetszésünket az ok. Végeredményül mindegy, hogy tetszik-e: részesévé válunk és fizetünk. Mindezt úgy hívjuk, hogy újraosztás.

Az egyes politikai eszmék többek között azt is megmutatják, hogy ezt az újraosztást miként végezné el a szerinte ideális közösség (állam). Az egyes ideológiák mentén tehát azt is el tudjuk dönteni, hogy számunkra melyik politikai irányzat kedvezőbb, melyik képviseli jobban elképzeléseinket, érdekeinket, melyik érvényesülése esetén éreznénk kevésbé fájdalmasnak azt a foghúzást. Mindegyik politikai eszme máshogy rangsorol, más célokat kíván megvalósítani, más eszközöket tart megfelelőnek.

• A szocializmus (latin socius = 'társ') olyan eszmei áramlatok, politikai ideológiák összessége, melyek először a 19. század folyamán jelentek meg, közös elemük az individualizmusnak, a magánérdek elsődlegességének elvetése, a kollektivizmus, a társadalmi egyenlőség, a szolidaritás előtérbe helyezése. A szocializmus magában foglal egy gazdasági programot – a termelési eszközök fölötti társadalmi ellenőrzés valamilyen formáját –, szociális követeléseket – társadalmi egyenlőséget, az anyagi javak igazságos elosztását – és politikai célokat – a demokrácia megvalósítását, kiszélesítését akár hagyományos parlamenti, vagy közvetlen formájában. A legáltalánosabb értelemben szocialistának nevezhetünk minden olyan törekvést, amely a társadalmi berendezkedést a szociális igazságosság szemszögéből kísérli meg átalakítani, függetlenül attól, hogy eszmeileg a marxizmus, az anarchizmus, a szociáldemokrácia vagy a keresztényszocializmus áramlatát követi.
• A liberalizmus, más néven szabadelvűség, gondolatok széles spektrumán alapuló eszmerendszer, amelyek közös vonása, hogy az egyén szabadságát jelölik meg mint legfontosabb politikai célt. A liberalizmus különböző formái nagyon különböző politikai megoldásokat kínálhatnak, de néhány dologban általában egyetértenek, mint például a gondolkodás és szólás kiterjedt szabadságában, a jogállamban, a gondolatok szabad áramlásában, a magántulajdonban, a szabadpiacban, a kormányzat átláthatóságában, és - más ideológiákkal együtt - a szabad választásokban. Sok belső egyet nem értés is van a liberalizmuson belül, különösen amikor a gazdasági és a szociális szabadság ütközik. A klasszikus liberalizmus hívei szerint az egyetlen igazi szabadság a kényszerektől való mentesség szabadsága. A liberalizmus minden formája a szabadságot védi, csak éppen mást és mást értenek szabadság alatt.
• A nemzeti ideológia a nemzetek kialakulásának, a nemzetté válás folyamatának ideológiája. Legfontosabb jellemvonása a nemzet fogalmának előtérbe helyezése, az a nézet, hogy a nemzeti azonosság (nemzeti identitás) az emberi élet alapvető értéke, amely szélsőséges esetekben megelőz minden más szűkebb és tágabb csoporthoz (például társadalmi osztály, párt, vallás) való tartozást, kötődést. A nemzetet a területi egység, a közös kultúra, nyelv, értékrend és szokások, a közös mítoszok és történelem, valamint mindezek tudata jellemzi. Gyakran a nemzet és állam egységéből indul ki, azt hirdeti, hogy a nemzetet a teljes szuverenitás joga illeti meg. A nacionalizmus kiindulópontja, hogy mindenkinek van nemzetisége, a politikai közösség, a nemzetállam pedig ezen az alapon nyugszik.
• A zöld ideológiák az élő természet védelmének is megfelelő értékrendet, gazdálkodást, társadalmi viszonyokat helyezik előtérbe, a Föld (gazdasági, társadalmi és fizikai környezetét tekintve is) fenntartható fennmaradását, fejlődését kívánják megvalósítani. A zöld áramlatok ezek alapján a jövő nemzedékek életfeltételeit is biztosító politikát preferálják, azaz azt, hogy ne hagyjunk rosszabb életfeltételeket az utánunk jövőkre, mint amilyet mi kaptunk elődeinktől.

Vannak olyan társadalmi problémák amire az egyes ideológiák (jó) megoldást kínálnak, de vannak olyanok, amikre nem. A közösség kérdésében például rokonságot mutat a szocializmus és a nemzeti eszme is, de a zöld áramlatok is, szemben az egyén szabadságát valló liberalizmussal. A fejlődés, haladás kérdésében rokonságot mutat a szocializmus és a liberalizmus azzal, hogy mindkettő régi láncaiktól szabadítaná az embereket, ám ezzel gyakran élő társadalmi hagyományokat, természeti értékeket sértenek.

Vannak olyan célok, melyek érdekében mindegyik politikai ideológiának fel kell szólalnia.

Ilyen a tiszta közélet, a korrupciómentesség, az átláthatóság. Ha egy szervezet, egy közszereplő, egy választópolgár elnézi a saját érdekcsoportjához tartozó személy, személyek olyan cselekményét, magatartását, mely ezen tárgykörbe tartozik, akkor azzal a szervezet, közszereplő, választópolgár saját ideológiáját hazudtolja meg. Ha ezt az ideológiát ő hangosan hirdeti, akkor azt járatja le, teszi nevetség tárgyává.

A szociálliberális kormányok alatt működő korrupció a szocialista és liberális eszmeáramlatot hirdető közösséget járatta le azzal, hogy a közössége nem kelt színre a jelenség ellen. Az ún. jobboldali (nemzeti, konzervatív, keresztény) kormány alatt működő korrupció a nemzeti, konzervatív, keresztény eszmeiséget járatja le azzal, hogy képviselői, szószólói nem szállnak síkra a korrupció, a mutyi ellen, a szólásszabadság és a szabad véleménynyilvánítás, a tisztaság érdekében. Óriási hiba, saját eszméje, saját értékrendje, saját hite elleni vétek, hogy minden oldal csakis a másik oldal korrupciója ellen küzd. Ahogy Hofi mondta volt: korrupció az, amiből kihagynak minket. Az a szomorú, hogy az egykori vicc mára a társadalom többségében definíciós alaptétellé vált, s így ezt el is fogadják. Ennek analógiájára tartom szomorúnak, mikor a hatalmon lévő képviselő értetlenkedve néz vissza arra a kritikusra, aki azt veti szemére, hogy nincsen szólásszabadság, az ellenzék nem jut nyilvánossághoz. Pedig csak az újságot kellene kinyitnia, s megnézni, hogy rajta kívül (pontosabban az őt ábrázoló tucatnyi fotón kívül) mennyi jut más közszereplőnek, s kik azok a mások.

Tapasztalható, hogy a politikai ideológiákba sokan beleszeretnek. Szinte beleszerelmesednek. A szerelem szép. De vakká tesz. Szerelmükért megküzdenek az emberek, de elvesztik a felelős, józan ítélőképességüket. Hajlamosak szerelmük gyengesége felett elsiklani, figyelmen kívül hagyni. Kontraszelektált szerelmük gyönyörű. Okos. A másé csúf és buta.

"A mi klientúránkat illegális eszközökkel, közpénzből építeni hazafias cselekedet. Másét bűncselekmény és hazaárulás. Mert mi a haza érdekében ténykedünk. És aki nem velünk van, az ellenünk van. A mieinknek dicshimnusz jár, az ellenségnek golyózápor."

A politikai középosztály nem attól középosztály, mert semleges.

Ez a rosszul értelmezett semlegesség azt jelenti sokaknál, hogy nem foglalkoznak vele. Bibó politikai tízparancsolatából tudjuk, hogy ezzel nem semlegességünket nyerjük el, hanem szabadságunkat veszítjük el. A szabad ember nem néz el semmiféle korrupciót! A szabad ember megőrzi józan, felelős mérlegelés képességét. Szeret, de nem vak. Szereti hazáját, a társadalmat, melyben él, a körülötte élő személyeket, a természetet. Szeret, de bölcsen szeret.

A szabad ember lehet bármely - másokat is tiszteletben látó - szellemi irányzatnak, politikai irányvonalnak követője. A szabad ember a más irányzatot követőkkel szemben hasonló magatartást tanúsít, mint a saját politikai családjába tartozókkal. A szabad ember tiszteli a másik szabad embert és annak véleményét. De semmiféle anyagi visszaélést vagy panamát el nem hallgat, nem segít fedezni. Bármilyen hatalmas embert kell is ezzel lelepleznie.

És ennek a nemzetnek sok, sokkal több szabad emberre van szüksége.

 

 

Felhasznált források:

• a Wikipédia szócikkei
• Domschitz Mátyás: Nem tudsz nem politizálni
• Bibó István: A szabadságszerető ember politikai tízparancsolata