"Megszentelem ezt a templomot, amelyet építettél,
hogy itt legyen az én nevem mindörökké;
itt lesz a szemem és a szívem is mindenkor!
(...)
Ha azonban konokul elfordultok tőlem, ti és utódaitok,
és nem tartjátok meg parancsolataimat és rendelkezéseimet,
(...)
ezt a templomot, amelyet nevemnek szenteltem,
elvetem színem elől"
(1Kir 9,3-6)
Három templom az Isonzó (Soča) völgyének Krn déli oldalára eső szakaszán, melyek más-más módon, de a háború borzalmairól, a békéről és az együttélésről mesélnek. Részben szubjektív, saját tapasztalatimon is nyugvó leírás következik.
Javorca: Szentlélek emléktemplom
A javorcai Szentlélek emléktemplomot 1916-ban építették a K.u.K. isonzói fronton harcoló katonái elesett bajtársaik emlékére. A terveket a bécsi Remigius Geyling főhadnagy (civilben művész) készítette, ahogyan az oltár művészi dekorációját és két angyalképet is. Az építést a solymári Jablonszky Géza lövészhadnagy (civilben építész) felügyelte. Az oltár fa részeit a dél-tiroli Gunner Anton Perathoner (civilben fafaragó) alkotásai.
A templomot a Monarchia különböző nemzetiségű katonái építették, s céljuk a béke és a kölcsönös együttműködés iránti vágy kifejezése volt. A templom tornyán a Monarchia címere felett a PAX (béke) felirat olvasható, az oltár képe a Szentlélek fehér galambját ábrázolja.
Az építésben résztvevő katonák önként és saját forrásból építették az emléktemplomot, s a katonai kötelességeik alól sem mentették fel őket. Gondoljunk bele: a hosszú és kemény harcokból pihenőre a javorcai táborba visszahívott katonák pihenőidejükben a Béke iránt kiáltó templomot építettek. Miből? Például az elhasznált lőszerek fából készült ládáinak anyagából. (Az alapokat és a templom alsó részét ugyanabból a sziklából készítették, mint a templom alatti talaj, a felépítmény fagerendáit a völgyben vágták ki.)
Az épület külső falain a volt Osztrák-Magyar Monarchia 18 régiójának, valamint Fiume és Trieszt címerei láthatók. A belső tér kialakítása a bécsi szecessziós építészet nyomdokain járva a Gesamtkunstwerk (összművészet) gondolatát követi.
A templom belsejében 2565 elesett, különböző nemzetiségű K.u.K. katona nevét égették bele a lőszeres ládák tölgyfa paneleiből készített táblákra. Ez olyan sok név, hogy csak úgy fért el, hogy több tábla a falon hajtogatható. Ez csak az 1916 augusztus elejéig ismert névsor volt, s mint utóbb történészek kimutatásaiból kiderült, ez időszakra sem teljes...
A templom - melyet a Szentléleknek, a béke, a bölcsesség és a szeretet liturgikus jelképének szentelték - elkészülte után katolikusok, protestánsok, ortodox katolikusok, zsidók, muszlimok és ateisták együtt vettek részt vasárnaponként az egyházi istentiszteleten.
A két világháború között a terület olasz fennhatóság alá került. A megszálló olasz erők 1934-ben a templomot felújították, erről egy, a bejáratnál elhelyezett márványtábla is tanúskodik. Felirata: Ultra cineres hostium ira non superest, ami valami olyasmit tesz, hogy a gyűlöletet nem szabad a síron túl követni. Aztán a 60-as és 80-as években is renoválgatták, közben volt még egy világháború, pár földrengés, Jugoszlávia, majd függetlenség, s EU-s tagság, hogy aztán 2017-18-ban az immár Európai Örökséggé nyilvánított templomot az uniós forrásokból teljesen helyreállítsák és a Béke Ösvényei részévé tegyék. Az ösvény részeként a templom az UNESCO világörökségi várományosi listájára is felkerült.
És akkor ott állok a szitáló esőben, a felhők takarta hegycsúcsok közti dombon, s arra gondolok, hogy ez a háború poklában, a békéért könyörgő, aktívan harcoló katonák által háborús segédanyagokból épülő templom van akkora üzenetértékű és zsenialitású mű, mint Picasso Guernica-ja. Persze az építészet, pláne ha káeurópai, mindig hátrányosabb helyzetből indul... és tán nem is szerencsés az összehasonlítás. Talán a következő két templommal...
Kobarid: Szent Antal templom
Avagy az olasz csontkamra. Az 1930-as évek második felében, az olasz katonai megszállás alatt az Isonzó völgyében fellelhető számtalan katonai temetőből az olasz állam összegyűjtötte az elesett olasz katonák - akkor már húszéves - földi maradványait.
Kobaridban 1696-ban szentelték fel a Szent Antal templomot, melyet a helyi művész, Luna Šarf freskói díszítettek. Ezekből egyedül az egyetemes ítéletet ábrázoló freskó maradt meg.
E templom köré tervezett Giovanni Greppi építész a korra és a fasiszta berendezkedésre jellemző, de azon belül jó minőségű építészeti alkotásként egy ossario-t (csontkamrát). Ide szállították a környéken elesett olasz katonák maradványait. Összesen 7014-et. Nevüket a három szabályos nyolcszög alkotta domb falain elhelyezett hatalmas kőtáblákra vésték. Az ide vezető útra 14 stációs kálváriát építettek azonos stílusban Giannino Castiglioni szobrász vezetésével. Az együttest 1938. szeptember 20-án maga Mussoilini avatta fel. Két nappal a fasiszta Olaszország első faji törvényeinek elfogadása után.
A szlovén TIGR antifasiszta csoport Mussolini elleni merényletet tervezett az avatásra, azonban lebuktak és a kísérlet meghiúsult.
Mussolini nem szerette a melankóliát és a gyászos érzéseket, ezért az általa megrendelt nagyszabású háborús emlékműveknek Olaszország harcosainak méltóságáról kellett szólnia. Itt sem beszélt arról, hogy itt az olaszok évekig tartó csaták során végül csúfos vereséget szenvedtek (lásd az utolsó, 12. isonzói csatát, azaz a caporettói áttörést).
Ma ez az egyetlen olyan, Olaszországon kívüli háborús emlékmű, mely az olasz állam fenntartásában áll.
Talán nem kell mondanom, hogy a javorcai Szentlélekkel szemben miért éreztem azt, hogy a kobaridi Szent Antal egészen másról szól. Nem véletlen, hogy ez utóbbinál ritkán találkozni a templomra való hivatkozással, s nem Szent Antalként, hanem csontkamraként hivatkoznak rá. Mennyire más, mikor a vészkorszak résztvevői, elszenvedői kiáltanak fel, mint az, mikor a politika felhasználja és hivatkozásként kihasználja a szenvedést, takarónak a vallást, hogy aztán saját maga ismét szenvedést okozhasson.
Látni, hogy a háború katonai áldozatai iránti fájdalom milyen utakon juthatnak szakrális kifejezésre. Mit látunk ugyanekkor a civil lakosság részéről?
Drežnica: Jézus Szíve templom
A Krn lábánál elterülő teraszokon öt falu található. Ennek közepén van egy domb, melyen a Jézus Szíve plébániatemplom áll. Mondhatni, a magas hegyek előtti lankákat építészetileg és szakrálisan is uralja az épület. A plébániának ma mintegy 550 tagja van.
A hely első írásos említése 1324-ből származik, a 1747-ben létrehozták a Drebnica káptalant. A település a 20. század elejére népes, tehetősebb falu volt. Az eredetileg itt álló kis templomot 1911-ben romos állapota miatt lebontották, s ekkor megkezdődött az új templom építése. A tervek elkészítését és a kivitelezést Hans Paasche grazi építészre bízták. Az építkezés szlovén zarándoktemplomként nagy összefogással indult. Gorizia, Carniola és Karintia tartományokban gyűjtötték az adományokat és a helyiek munkájával épült. A templomot már 1912-ben meg is áldották, bár még nem fejezték be teljesen. Az építkezést a világháború félbeszakította. A lakosságot a monarchia hatóságai kitelepítették, Drežnicát az olasz hadsereg foglalta el. Csoda, hogy a frontvonalban, annak közvetlen közelében a templom nem sérült meg a háború alatt. Pedig a falu teljesen elpusztult. (Ismerős ez a londoni Szent Pállal?)
A háború után olasz fennhatóság alatt állt a falu, de ez idő alatt is folytatták a templomépítő munkákat. 1920 és 1941 között a környékről sokan emigráltak külföldre (főleg Argentínába és Jugoszláviába), a lakosság száma tehát tovább csökkent. Mégis, a templom ablakaiba gyönyörű ólomüveg ablakokat festettek, amelyek az oldalhajókban a Kereszt útját, a főhajóban szentek képét mutatták. 1932-ben a goriciai Cecilia cég orgonát készített.
A második világháború alatt - különösen az olasz fegyverszünetet követően - a terület a szlovén partizánellenállás fontos központja volt. 1943 novemberében a nácik elfoglalták, 1945-ben a partizánok felszabadították és jugoszláv katonai igazgatás alá helyezték.
A templom ezen időszak alatt is épült. Egy podbelai lány ajándékaként a gradiškai Giovanni Novelli szobrászművész 1937-ben készítette a főoltárt, majd ugyanő készítette a Szent mellékoltárt 1944-ben. A presbitérium falai a tizenkét apostolt ábrázolja, melyek Emma Gallovich-Galli goriziai festő munkája. Avgust Cernigoj és Zoran Musie szlovén modernista festők 1942-ben az Ószövetség szereplőit és az evangélistákat festették meg.
1945 júniusa és 1947 szeptembere között Drežnica elszakadt Kobaridtól, amely angol-amerikai katonai igazgatás alá került. Ez súlyos gazdasági válságot okozott és sokan kivándoroltak a faluból a közeli angol-amerikai zónába, Tolminba vagy Szlovénia belsejébe. 1947 szeptemberében a falut hivatalosan Jugoszláviához csatolták és bekerült a Szlovén Szocialista Köztársaságba.
A templom a szocialista időkben is épült. Franc Kokalj 1981-ben festette a legszembetűnőbb alkotást, az apszis freskóját: Jézus Szíve az angyalokkal körülvéve. A templom harangtornya 1986-ban készült el.
Egyes leírások fontosnak tartják megemlíteni, hogy 2009 júliusában a volt szlovén miniszterelnök, Janez Janša esküvőjét itt tartották.
Egy “egyszerű”, 20. századi kelet-európai sztori. A templom pont úgy néz ki, mint ami bármelyik magyarországi településen is állhatna. Nálunk is dolgoztak grazi építészek, nálunk is dívott ez a stílus, vészkorszakról vészkorszakra nálunk is tette a fogyatkozó lakosság a dolgát. Mégis... Ennek a templomnak a története számomra egy lapra kerül Javorcával és Kobariddal. A három történet együtt kerek: templom az egyik oldal áldozatainak, templom a másik oldal áldozatainak, s egy templom a korszakokon átívelő, az egyre fogyatkozó népesség egyre zsugorodó híveinek kitartó teremtő munkájából.
Nem tudom a mai párhuzamokat nem észre venni. A kérdés bennem valahogy úgy áll össze: mi melyik templomot építjük? Javorcán a kilátástalanságból kiáltunk békéért? Kobaridban a politikai széljárásnak megfelelően múltat hamisítunk? Drežnicán nemzedékeken át a világi hatalom változásaitól függetlenül zarándokhelyet építünk? Építünk mi egyáltalán templomot? Vagy bármi mást? Hirdetjük a békét, a megváltást, a szeretetet?
http://www.potmiru.si/magyar/promocijski-material
- Részletek
- Kategória: közélet, társadalom, ökopolitika
- Megjelent: 2021. July 20.
- Módosítás: 2021. August 29.
