Az agglomeráció problémái, küzdelmei alapvetően nem helyi szinten dőlnek el. A főváros és kerületeinek politikai erőtér dominálta viszonyában a környező települések kérdései elvesznek. Pedig nem csupán az érintett lakosság ingázik, de a szolgáltatások és a feladatellátások is kétlakiak. Az állami és az önkormányzati feladatok, illetve bevételek nem teremtenek egy egységes szemléletű forráselosztást. Az agglomerációs politika eme régi adósságát fel kell számolni. Egyensúlyt kell találni a fővárosi ártalmak és ingatlanárak elől menekülők igényei, jogos elvárásai és a túlsúlyos főváros forrásai, lehetőségei között. Akár még a megyei közigazgatási határok felülvizsgálata is felmerülhet, de feltétlenül szükség van a közigazgatási szolgáltatások hatékonyabb és ügyfélcentrikus újratervezésére.

Amíg a térség - állampolgárainak elvárásai szerint - alapvetően kertvárosi jellegét az önkormányzatok iparűzési adóbevételének növelési kényszere és spekulációs nyomások az elmúlt évtizedek kereskedelmi és ipari irányba tolta, addig a főváros ipari területei továbbra is alul hasznosítottak.
Van, ahol sikerül viszonylagos egyensúlyt teremteni, de többek között a térség oktatási, egészségügyi, közigazgatási, közlekedési viszontagságai nap mint nap megmutatják nekünk, itt élőknek, hogy alapvető kérdésekre nem találtak választ vezetőink. Gondoljunk csak a körzeten, településen kívül óvodába, iskolába járó gyerekek tömegére, a járási hivatalok visszás határaira, központjaira, az elmaradó kormányablakokra, az M7 érdi lehajtójánál évek óta fennálló életveszélyes állapotokra, az elővárosi vasút fejlesztésének hiányosságaira, minőségére (a váltó- és biztosítóberendezések meghibásodásának gyakorisága a felújítás ellenére sem látszik csökkenni).

 Az agglomerációt tehát a „város és vidéke” viszonyrendszerben kell átszervezni, s ez a szemlélet kell áthassa az adóbevételek és feladatok elosztását, a közlekedésszervezést, a közigazgatási szolgáltatásokat, a nevelési, képzési és oktatási erőforrásokkal való gazdálkodást is. Nem elég beszélni róla: állami szerepvállalással az elővárosi vasúthálózatra és menetrendre épülő, azt kiegészítő helyi buszközlekedést fejleszteni szükséges. Mind a hálózatot, mind a követési időket sűríteni kell. E mellett minden közterület-fejlesztésnél figyelni kell a kerékpáros közlekedés igényeire. Kiemelten támogatni kell a kiskorúak biztonságos és önálló kerékpáros közlekedését. A fejlesztéseket valódi társadalmi párbeszéd és teljes nyilvánosság kell kísérje, le kell számolni az ezen a címen elkövetett kommunikációs blöffök rendszerével.

Az agglomerációnak nem csupán a fővárosi, de vidéki irányban is jól szervezett feladatmegosztáson alapuló kapcsolatokat kell építenie. A környező falvakkal gazdasági, igazgatási, infrastrukturális együttműködésben kell élnünk, hogy az áruk és munkahelyek, szolgáltatások minél inkább helyben tudjanak maradni, csökkentve ezzel a környezeti terhelést és növelve a vidék megtartó erejét.

A görögök alkották meg a politika szót, s a polisz, a város ügyeivel való foglalatosságot, azaz a közgondolkodás, köztevékenységet értették alatta. (Idiótának pedig azt nevezték, aki ezt nem tette). Mestereimtől azt is megtanultam, hogy egy építész nem engedheti meg magénak, hogy ne politizáljon. Az utóbbi évtizedben a közszférában mozgok, s ott is azzal szembesültem, hogy a közügyektől való - a politika helytelen értelmezésén alapuló - elfordulás, lelketlen közigazgatást, értelmetlen bürokráciát szül.

• < Előző
• Tovább >